Matheus Pato ismét villogott Somorján

somorjai focisták
Somorja |

A II. labdarúgóliga 14.fordulójában az STK Fluminense Somorja a vártnál nagyobb arányban, 5:1-re győzte le az Inter Bratislava csapatát.

Villámrajtot vett a hazai gárda, amely már a 2. percben megszerezte a vezetést. A bombaformában játszó Matheus Pato lefutotta az egész védelmet és magabiztosan lőtte ki a jobb alsó sarkot – 1:0. Még fel sem ocsúdtak a vendégek a kezdeti sokkból, amikor újabb érte őket. Ezúttal Knotek beadását az őrizetlenül hagyott Štrbák terelte be közelről a hálóba – 2:0. Röviddel ezután az előre törő Čuntát felvágták jóval a tizenhatoson belül, de a fiatal Micheľ játékvezető szemet hunyt a nyilvánvaló szabálytalanság felett. Ám az első fél óra végén már nem volt ennyire könyörületes az Interrel szemben: miután Štrba elkaszálta az egyedül kapura törő Matheus Patót, már büntetőt ítélt, amelyet a sértett értékesített – 3:0. Ezzel a találatával végleg elnémította a kedvenceiket sportszerűen biztató pozsonyi szurkolókat, akik különbusszal, gépkocsikkal érkeztek a helyszínre. Csak Miroslav Jantek maradt hangos, s ami edzőtől eléggé szokatlan, válogatott jelzőkkel ordibálta le védenceit, holott a mezőnyben ügyesen kombináltak, viszont gólhelyzetig csak egyszer jutottak el, amit Rožník hatástalanított.

Szünet után sem lazítottak a somorjaiak. Különösen Matheus Pato villogott, aki az 51.percben teljessé tette mesterhármasát. Látványos támadás végén közelről belsőzte a labdát a kapuba – 4:0. Negyed órával később Čunta adta meg az ellenfélnek a kegyelemdöfést , amikor a ziccerig kijátszott támadás végén iratkozott fel a góllövők listájára – 5:0. A tavaly Nyitráról igazolt balhátvéd zsinórban immár a harmadik bajnoki mérkőzésen volt eredményes. Mindenképpen a vendégek dícséretére válik, hogy még ezután is igyekeztek legalább kozmetikázni az eredményen, ami sikerült is nekik. Nyolc perccel a hármas sípszó előtt Baldovský révén szerezték meg becsületgóljukat.

A szokatlan időpont és a korai kezdés ellenére a somorjai átlaghoz képest szép számú nézősereg gyors, gólgazdag és színvonalas mérkőzésnek tapsolhatott, amelyen az Inter nem játszott annyira alárendelt szerepet, ahogy az eredmény sugallja. Ugyanakkor meglehetősen szellősen védekeztek, nen zárták le a területeket, amit a hazaiak a nagy kedvvel játszó brazil gólvágó vezérletével kellőképpen kihasználtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?