Maradona: az elnök hazudott, a menedzser elárult

Buenos Aires |

<p>Az argentin futballválogatott szövetségi kapitányi tisztéből távozni kényszerült Diego Maradona azt mondta, hogy a szövetség elnöke, Julio Grondona hazudott neki, a nemzeti csapat menedzsere, Carlos Bilardo pedig elárulta őt.</p>

Az egykori futballidol szerdai sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy maradni akart a posztján, de Grondona és Bilardo miatt ez lehetetlenné vált, emiatt "mélységesen el van keseredve". Úgy fogalmazott, hogy különösen fájó neki Bilardo viselkedése, aki az őt segítő stáb tagjaként hagyta cserben.
"A háttérben az én megbuktatásomon munkálkodott" - mondta.
Korábban jó és eredményes kapcsolatokat ápoltak egymással a felek: Bilardo volt a szakvezetője annak az argentin válogatottnak, amely 1986-ban Maradona irányításával világbajnok lett.
Az "Isteni Diego" szövetségi kapitányi pozíciója a dél-afrikai vb-n rendült meg, miután csapata a sikeres csoportkört követően a negyeddöntőben 4-0-ra kikapott a németektől. Maradona átmeneti hezitálás után maradni akart tisztében, de Grondona ezt ahhoz a feltételhez kötötte, hogy váljon meg több szakmai segítőjétől, erre azonban a kapitány nem volt hajlandó.
"Az elnök Dél-Afrikában, az öltözőben tanúk előtt jelentette ki, hogy elégedett a tevékenységemmel, és azt akarja, hogy folytassam a munkát. Ám Argentínába visszatérve a dolgok megváltoztak" - nyilatkozta.
"Én nem hazudtam Maradonának, az egyetlen, amit kértem tőle, hogy bizonyos változtatásokat hajtson végre" - reagált az immár csak volt kapitány szavaira a szövetség elnöke.
A 49 éves Maradonát hivatalosan nem menesztették, hanem lejárt szerződését nem hosszabbították meg, a szövetség keddi hivatalos indoklása szerint "áthidalhatatlan nézetkülönbségek" miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?