Lyžica negyedszer bajnok a jányokiakkal

jányoki foci

Örömünnep volt a felső-csallóközi településen, a hazaiak 3:1 arányban legyőzték az egyházkarcsaiakat, ezzel egy fordulóval a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportja pontvadászatának befejezése előtt begyűjtötték a bajnoki címet. 

A járási rangadón a vendégek szereztek vezetést a 13. percben. A rutinos Kállai Árpád kapott mesteri indítást, s az egyházkarcsaiak csapatkapitánya élni tudott a lehetőséggel.

„Szerencsére öt perc elteltével Šinaľ szabadrúgása után a labda az ellenfél hálójában landolt. Fordulás után előbb házi gólkirályunk, Kurejko révén a 65. átvettük a vezetést, majd a hajrában a csereként beállt Tink első labdaérintésre beállította a 3:1-es végeredményt. Jobbak voltunk, többet tettünk a győzelemért, megérdemelten nyertünk. Szerintem sokat nyomott a latban, hogy nekünk több meghatározó egyéniségünk van. Ugyancsak javunkra vált, hogy a rekkenő hőségben jobban bírtuk erővel. Egyórányi játék után már védenceim domináltak a pályán. Csereembereink is lendületet vittek játékunkba” – értékelte a a győztes párharcot Lyžica Gábor, a vendéglátók trénere. 

A mérkőzés lefújása után a méretes serleget, Benovič Árpád, a Nyugat-szlovákiai Futballszövetség végrehajtó bizottsága tagja, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség elnöke adta át a bajnokcsapat kapitányának. „Bevallom, nem készültünk ünneplésre. Egy-egyes állásnál telefonon arról értesített Szerencsés Lajos, a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség titkára, hogy csakhamar Jányokra érkeznek a trófeával, az érmekkel. Én óvatos duhaj voltam, ők már akkor sejtették, hogy bajnokavatóra tartanak. A meccs után spontán módon ünnepeltük meg történelmi sikerünket. Egy biztos: a jányoki sportszervezet 1976-ban történt újjáalakulása után ez volt a legkimagaslóbb eredményünk. Egyébként a kilencvenes évek elejétől azonos összetételben dolgozik a klubvezetés. Sikerkovácsunk is az állandóságot jelképezi nálunk. Nem a véletlen műve, hogy immár negyedszer lettünk bajnokok Lyžica Gáborral” – nyilatkozta lapunknak a jányoki klubelnök-polgármester Berner Lajos. 

„Jányokon kétszer játékosdezőként kétszer edzőként voltam bajnokcsapat irányítója. Korábban kétszer vezettem bajnoki címhez a csenkeiket, egyszer pedig a légieket. A téli holt idényben távoztam az őszi elsőséget produkált gelleiek kispadjáról, az idény végén az alakulat bajnokként került felsőbb osztályba” – egészítette ki az edzői sikerlistáját Lyžica Gábor, akit (és védenceit) a jányokiak hazai meccsein négyéves unokája, Sarolta is nagy hangerővel buzdít. 

Vajon élnek-e a jányokiak a IV. ligás szereplés lehetőségével? „A fiúk feladták a leckét a vezetőségnek, az önkormányzatnak, a támogatóknak. A szombati sopornyai idényzárót követően első körben a futballistáktól kérek választ arra a kérdésre, hogy vállalják-e a megnövekedett utazási távokat, a nagyobb edzésadagokat. Ezt követően lehetőségeink függvényében döntünk arról, hogy megyünk-e, vagy inkább maradunk” – fogalmazott diplomatikusan Berner Lajos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?