Kilencfogásos westernlovas menü

westernlovaglás

Terjed és egyre népszerűbb Dél-Szlovákia nyugati részén a westernlovaglás. Jelentős tábora a vándorkupa-sorozatban tömörül. Megjelent idei versenykínálatuk, ennek kapcsán kérdeztem Fazekaš Attilát, a Westernlovagló Vándorkupa elnökét.
 

Hogyan viseli a westernlovaglás és a vándorkupa a pandémiát?
Minden az edzés szintjén maradt. Mindnyájan azt várjuk, hogy mikor jön az a pillanat, amikor újra versenyezhetünk. Megpróbáljuk újra megteremteni a versenyek sajátos hangulatát, a kihagyott egy év után úgy tűnik, mintha újra kezdenénk. Pedig a tavalyi csonka idény – felsőszeli, tardoskeddi és tallósi állomással – kivételével már tizenegyedik alkalommal indul sorozatunk, amely közel 200 lovast érint, és átlagban 800 nézőt csalogat közénk. Nagyon nehéz olyan bizonytalanságban élni, mint az elmúlt időszakban, alig várjuk, hogy vége legyen, hogy ne veszítse el értelmét lovaink fenntartása.

Kilenc versenyt terveznek 2021-re. Csak a koronavírus akadályozhatja meg, hogy megvalósuljon valamennyi?
Mindig előtte megbeszéljük, csak az lesz házigazda, aki szeretné vállalni. Tehát akarat és kedv kell hozzá. Előre nem lehet tudni, mi vár ránk. Mindenki saját pénzéből, tartalékaiból finanszírozza versenyét. 

Már hagyomány, hogy Gútán, a Szekeres-rancson indul az idény, és Nyékvárkonyban fejeződik be. Miért van ez így? 
Nehéz megválaszolni. A sorozat nevét viselő szerveződésünk megegyezés alapján tevékenykedik. A házigazdák jönnek az időpontjavaslatukkal, és ebből áll össze a versenynaptár. Soha nincs vita, mindenki megtalálja a helyét benne. Idén a járvány miatt egy hónapos késéssel kezdünk, ezért sűrűbb lesz a versenyek száma. Várom, hogy a nézőszám is megugrik, mert a vándorkupa kikapcsolódást, felszabadult szórakozást, egyfajta show-t nyújt az embereknek, akik alig várják, hogy kiléphessenek a bezártságból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?