Kibérelték a dobogót a csallóköziek

birkozo
Somorja/Dunaszerdahely/Bős/Marcelháza |

Az év első rangos hazai megmérettetésén ismét taroltak, a juniorok kötött-fogásban zajló országos bajnokságán a tíz súlycsoport felében dél-szlovákiai birkózó neve került a krónikába.

Fölényüket a tizenhét érem mellett az a tény is illusztrálja, hogy a 77 kilós súlycsoportban bősi, somorjai és marcelházai versenyző került a dobogóra. 
A döntőző csallóköziek szikrázó presztízscsatái lázba hozták a nézőket. A somorjai Gladiátor birkózóklub szervezésében lezajlott viadalon 13 honi klub 62 versenyzője mérte össze a tudását. Érdekesnek találtuk, hogy a szabadfogásra szakosodott dunaszerdahelyiek Samuel Bučko és Csörgő Tamás remeklésének köszönhetően két bajnoki elsőséget szereztek. „Bučko először marcelházai, majd nyitrai ellenfelét verte technikai tussal, a döntőben pedig 8:0 arányban hengerelte le rimaszombati vetélytársát. Csörgő Tamás is aranyérmre »váltotta« jó formáját. Hat versenyzőnk mérlege négy érem, ennek köszönhetően csapatversenyben a harmadik helyen zártunk” – ecsetelte tanítványai sikeres szereplését Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkózóklub elnöke. 

„Mi hét birkózót neveztünk, öten közülük dobogós helyen zártak. A legfényesebb érmet Kajtár Sándor nyakába akasztották” – fogalmazott Megály Mihály, a marcelházaiak trénere. 

A házigazda somorjai Gladiátor birkózóklub szakvezetői két aranyérmet vártak védenceiktől, de ezúttal csak ifj. Oláh Olivér került a dobogó legfelső fokára, Holocsi viszont elbukta a döntőt. „Olivér ádáz csatában győzte le bősi ellenfelét, megerősítette pozícióját a válogatottban. Holocsi a verseny előtti időszakban betegséggel bajlódott, leadott versenysúlyából, ukrán származású vetélytársát képtelen volt megszorítani. Szeiler Mátyás korosztályát tekintve még kadett, ami éreztette hatását a két-három évvel idősebb ellenfelek elleni párharcokban. Számára értékes skalpnak számít a válogatottat is megjárt Hulman elleni sikere. Örvendetes, hogy a klubok nagy súlyt fektetnek az ifjúság nevelésére” – kommentálta a látottakat Horváth István, a somorjaiak főedzője, a szlovák juniorválogatott trénere. „Sluka István favorithoz méltó teljesítménnyel végzett az élen. Csörgő Áron, aki szülői beleegyezéssel és orvosi engedéllyel léphetett szőnyegre, derekasan küzdött, ezüstéremmel gyarapította gyűjteményét” – értékelte övéi helytállását Meton Krisztián, Bősi Birkózó-és Sportklub elnöke. 

A látványos szőnyegcsatákban bővelkedő viadalon egyébként vásárúti és rimaszombati sportoló is dobogóra került súlycsoportjában.

Érdekes

JUNIOROK ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, kötöttfogás

Somorja (13 klub, 62 versenyző, dél-szlovákiai érmesek – 55 kg: 1. Samuel Bučko (dunaszerdahelyi), 2. Berky Brian (rimaszombati), 3. Galbavý Albin (marcelházai); 
60 kg: 1. Csörgő Tamás (dunaszerdahelyi), 2. Molnár Brian (rimaszombati); 
63 kg: 2. Gaál András (dunaszerdahelyi), 3. Borovica Tibor (marcelházai); 
67 kg: 1. Kajtár Sándor (marcelházai), 3. Csörgő László (dunaszerdahelyi); 
72 kg: 1. ifj. Oláh Olivér (somorjai), 2. Csörgő Áron (bősi); 
77 kg: 1. Sluka István (bősi), 2. Szeiler Mátyás (somorjai), 3. Hulman Nikolas (marcelházai); 
82 kg: 2. Holocsi Bence (somorjai); 
97 kg: 3. Vizy Róbert (vásárúti); 
120 kg: 2. Szeifert Ramón (marcelházai).

Csapatverseny: 2. Marcelháza 43 pont, 3. Dunaszerdahely 39.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?