Kancel Ottó: Orosházán kulcsszerepet szánnak nekem

Kancel Ottó

Kancel Ottó több hónapos sérülés után egyből új csapatban bizonyíthat. A nyáron távozott Balatonfüredről, és Orosházára igazolt, ahol az edzője kulcsszerepet szán neki a csapatban. A 24 éves királyhelmeci származású kézilabdázóval telefonon beszélgettünk. 
 

A tavaszi szezon végét sérülés miatt ki kellett hagynia, így nem lehetett ott a Magyar Kupa négyes döntőjében sem. Hogyan történt a sérülés?
Budakalászon játszottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutásért. Az utolsó 5 percben egy budakalászi játékost védekezés közben faultoltam, és ő teljes testsúlyával ráesett a bokámra. Úgy kellett levinniük a pályáról, majd az MRI-vizsgálat megállapította, hogy elszakadt a külső bokaszalagom. Meg is kellett műteni a bokámat, ami után három és fél hónapos kihagyás következett. Sajnos, így nem végződött jól a szezonom, az MK négyes döntőjét is ki kellett hagynom, és a szlovák válogatott selejtezőmeccseit is. De most már felépültem teljesen, 100%-os állapotban vagyok. 

Ez volt a leghosszabb kihagyása sérülés miatt? 
Nem, mondhatni ez volt az egyik legrövidebb. Ez már a hatodik műtétem volt a karrierem során. A térdeimet is műtötték és a vállamat is. Amikor a vállammal voltam sérült, akkor 6-8 hónapot kellett kihagynom. 

A nyáron az NB I/B-ből feljutó Orosházára igazolt a balatonfüredi csapattól. Miért váltott?
Elsősorban a játéklehetőség miatt. Négy és fél szezont töltöttem Balatonfüreden, az egyik szezonban többet, a másikban kevesebbet játszottam. A tavalyi szezon jól indult, sok játéklehetőséget kaptam, utána viszont egyre kevesebbet. Az Orosháza egy nagyon szimpatikus tervvel keresett meg, hasonló elvvel dolgoznak, mint Füreden, fiatal csapatott akarnak indítani a bajnokságban. A védekezésben kulcsszerepet szánnának nekem, de támadásban is számítanak a játékomra. Ez így nagyon szimpatikus volt, ezért igazoltam Orosházára. Ki akartam magam próbálni egy olyan csapatnál, amelyik kulcsszerepet szán nekem.

Milyen célokat tűzött ki az Orosháza a következő szezonra? 
Mint olyan csapatnak, amely most jutott fel az NB I-be, az elsődleges célunk, hogy bent maradjunk. Hisz ez a magyar bajnokság most nagyon erős és kiegyenlített. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha már megvan a bentmaradáshoz szükséges pontszám, akkor a babérjainkon fogunk ülni. Minél több pontot akarunk szerezni, és minél előbbre akarunk végezni a tabellán. 

A Balatonfüred a negyedikként végzett az elmúlt szezonban, az Orosháza most jutott fel az élvonalba, érez valamilyen különbséget a két csapat között? 
Nem érzek nagy különbséget a két csapat között, még a két klub csarnoka között sincs számottevő különbség. Az edzőnk, a montenegrói Ratko Djurkovic is hasonló elvekkel dolgozik, mint Füreden Csoknyai mester: az elsődleges célja a kemény, jó védekezés, és ebből kiindulva a gyors, könnyű gólok megszerzése. Én Veszprémben kezdtem 2009-ben, majd onnan igazoltam 20 km-rel távolabb, Füredre, így a környezet, a barátok igazából megmaradtak. Most minden ismeretlen volt, a környezet, az emberek, minden. Ez új szituáció volt számomra. De ezzel sem volt gondom, könnyen beilleszkedtem, jól érzem magam itt. 

A csapat céljairól már beszéltünk. Mik az egyéni céljai erre a szezonra?
Az elsődleges célom, hogy a legjobbamat nyújtsam a csapatban. Az is nagyon fontos, hogy egészséges maradjak a szezonban, már nem is tudom mióta nem volt olyan szezonom, amelyikben ne lettem volna sérült. A szlovák válogatottal is szeretnék minél jobb eredményeket elérni. Illetve 2022-ben lesz a magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság, amely hosszabb távon jelent nagy motivációt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?