III. Nemesócsai Futás a falunapon

nemesocsa

Mozgás vezeti fel a falunapot szombaton a Komáromi járásban fekvő településen.

A III. Nemesócsai Futás egyre nagyobb népszerűségnek örvend, idén megint több induló várható, mint az előző évben. „Online nevezés alapján jelentkeznek, a helyszínen 8 és 8.50 között várjuk azokat, akik előzetesen nem jelezték részvételüket. Először lesz nálunk csipes mérés, a gyerekszámokon kívül ismét 3 és 10 kilométer megtétele közül választhat a futó – mondta érdeklődésünkre Válek Iván polgármester, a verseny fővédnöke, aki örömére ismét Ravasz Ödön a versenyigazgató. – Negyed 9-kor az ovisok, nem sokkal később az alap- iskolások futnak, s a két főszám mezőnye pontban 9-kor indul. Eredeti szándékunk változatlan: minél több nemesócsait megmozgatni, s megszerettetni az emberekkel a futást. A helybelieken kívül dél-szlovákiai klubokból és Tatabányáról is várunk versenyzőket. Nem túlzás, mert tőlük hallottam: szívesen jönnek hozzánk. Teret kap a gyerekektől a hobbifutókon át az igazolt futókig mindenki, szórakozhat és saját felkészültségéhez mérten kifuthatja magát. Utána extra innivaló, gulyás fogyasztható. Verseny- központunk a futballpályán lesz, és számításaink szerint a gyerekekkel együtt akár 130 futó is rajtolhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?