Hozta a kötelezőt a DAC, két góllal győzött Nagymihályban

dac

Gyenge színvonalú mérkőzésen a DAC kétszer is kiengedte kezéből a vezetést, de végül 4:2-re győzni tudott Nagymihályban. A dunaszerdahelyiek így továbbra is őrzik vezető pozíciójukat a bajnokságban.

Bernd Storck vezetőedző eddig a kiszámíthatóság mintaképe volt, ami a kezdőcsapat összeállítását illeti, ezúttal azonban a sérült Schäfert, Davist és Kružliakot is pótolnia kellett az alapemberek közül. A német tréner nem számíthatott Méndez és Andzouana, valamint a huzamosabb ideje sérült Vida és Sharani játékára sem. A védelemben így Müller volt a balbekk, középen pedig Malý és Beszkorovajnij bizonyíthatott. A középpályán Sainey Njie kapott lehetőséget, míg Fábry a cserepadra szorult.

Alacsony színvonalú játékot hozott az első félidő, a 14. percben Divkovic egy egyéni akció végén megszerezte a vezetést a DAC-nak. A vendégek ezután is kézben tartották a mérkőzést, a nagymihályiak csak pár perc erejéig tudtak nyomást gyakorolni Jedlička kapujára. Az első félidő során a DAC-ból Eric Ramírez volt a legaktívabb: a venezuelai támadó a 26. percben távoli lövésével a kapufát találta el, míg szünet előtt fejjel szerezhette volna meg a vendégek második gólját. A játék színvonala így is csalódást keltő volt, talán ezt látva döntött úgy a játékvezető, hogy már 44 és fél perc után szünetre küldi a csapatokat.

A második félidőben gyorsan kiegyenlítettek a hazaiak – a 49. percben Trusa a hanyagul védekező Beszkorovajnij mellett esélyt sem adott Jedličkának – 1:1. Müller szép lövése után gyorsan újra előnyhöz juthatott volna a DAC, de a nagymihályi hálóőr résen volt. Az 54. percben viszont Friede már előnyhöz juttatta a sárga-kékeket, miután a kapusnak kötényt adva betalált – 1:2. 

A hazaiak másodszor is (ezúttal viszonylag gyorsan) egyenlíteni tudtak: a 63. percben egy ötletesen elvégzett szabadrúgás végén Ian Soler Pino fejelte át Jedličkát – 2:2.

A 72. percben a csereként beállt Nicolaescu betalált, de vesztére lesen volt. A folytatásban rengeteg gyermeteg hibát követett el a mezőnyben mindkét csapat. A 82. percben Divkovicot buktatták a tizenhatosban, az elkóborolt labdát pedig Ramírez a hálóba vágta – csakhogy a játékvezető rossz érzékkel büntetőt fújt, így végül csak Kalmár Zsolt értékesített tizenegyesével került újra előnybe a DAC – 2:3.

A 92. percben Fábry egy ellentámadás végén megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak – 2:4.

A DAC visszatért a győztes útra a zsolnai fiaskó után, és továbbra is vezeti a bajnokságot a pozsonyi Slovan előtt. 

Érdekes

Michalovce–DAC 2:4 (1:1)


Góllövők: Trusa (50.), Pino (63.), ill. Divkovic (14.), Friede (54.), Kalmár (83., 11-esből), Fábry (90+3.)
Játékvezető: Marhefka, nézők nélkül
DAC: Jedlička–Blackman, Malý, Beszkorovajnij, Müller–Friede (90+1. Sommer), Njie (68. Nicolaescu), Balic–Divkovic (84. Fábry), Ramírez, Kalmár.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?