Három pontért utazik a DAC Besztercebányára

dac

Vasárnap Besztercebányára látogat a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga 16. fordulójában. Az újonc otthonából három ponttal szeretnének hazatérni a csallóköziek.

A sárga-kékek múlt héten vesztes állásból fordították meg a zólyom- brézóiak elleni párharcot a MOL Arénában, így kellő önbizalommal utazhatnak a tabellán hatodik helyen álló besztercebányaiak otthonába.

A DAC a hivatalos oldalán közölte, hogy hozzájárul a szurkolók utaztatásához és állja a besztercebányai mérkőzés belépőjegyének árát is, mintegy kárpótlásul a szégyenletes homonnai kupabúcsú miatt. Az egyénileg kiutazó szurkolók a vendégszektorba való belépéskor vehetik át ingyenjegyüket, míg a szurkolói busszal utazóknak (indulás vasárnap 14 órakor a MOL Aréna VIP parkolójából, előzetes regisztráció szükséges) jelképes 2 eurót kell fizetniük, amivel a jövő heti, Spartak elleni derbin bemutatásra kerülő koreográfiát támogatják.

A DAC a szezon első mérkőzésén 3:0-ra verte a besztercebányaiakat Dunaszerdahelyen, a gólokat Szán- thó, Ramadan és Krstovic szerezte. A sárga-kékeknek ugyanakkor akad kellemetlen emlékük is az aktuális ellenfélről, hiszen tavalyelőtt az akkor még II. ligás Dukla meglepetésre kiejtette a Slovnaft Cupból a Bernd Storck vezette csallóközieket.

„Az előző időszakban a jól sikerült hazai meccsek után idegenben nem ment. Egész héten azon dolgozunk, hogy vasárnap idegenből is elhozzuk a három pontot” – árulta el a klubhonlapnak a csapat céljait Szánthó Regő, a DAC szélsője.

A Dukla nem kezdte jól a szezont, első hat mérkőzésén ötször kikapott, de aztán egyre jobb formába lendültek Michal Ščasný védencei, a múlt fordulóban pedig egy pontot szerezve már a zsolnaiakat is megelőzték, és a hatodik helyre léptek elő. Soraikban ott van az ex-DAC-os Róbert Polievka, aki Nikola Krstovic után második a góllövőlistán, valamint Martin Rymarenko, a sárga-kékek kölcsönjátékosa is.

Míg a DAC-ra a sokpasszos játék, az újonc játékára az egyszerű és gyors támadásvezetés a jellemző: a statisztikák szerint ők rendelkeznek a harmadik legkevesebb passzal a mezőnyben, valamint náluk csak az aranyosmarótiak passzolnak pontatlanabbul.

A találkozót a Dajto élőben közvetíti, a mérkőzés játékvezetője Dohál lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?