Gombos: „Segíteni fog, ha egyre több nehéz meccset játszok”

<p>Erősebb szervák és saját játéka rákényszerítése az ellenfélre &ndash; Gombos Norbert szerint ebben kell fejlődnie, hogy a szűkebb élvonalba tartozó teniszezőkkel is partiban lehessen. A 26 éves, nádszegi származású játékossal Indian Wellsbe való elutazása előtt beszéltünk telefonon.</p>

Mit jelent az ön számára a marseille-i szereplés, ahol a negyeddöntőbe jutott?

A legjobb eddigi eredményem. A challenger-tornák és az ATP-sorozat viadalai közt ugyanis igen nagy a különbség, utóbbiakon már top 10-es, top 20-as teniszezők is vannak. Nagyon örülök, hogy a selejtezőbeli meccsekkel együtt négyszer is győztem. Pedig a második fordulóban, a hazai pályán szereplő Nicolas Mahut ellen nem szeretek játszani, korábbi négy meccsünkből hármat ő nyert. Az ausztrál Nick Kyrgios elleni találkozó pedig megmutatta, milyen szinten vagyok, és miben kell még javulnom.

Miben?

Elsősorban Kyrgios szervái voltak mások. A hórihorgas John Isner ellen már játszottam, de a bombái ellenére volt sok sanszom a meccsen. Kyrgios egészen más, gyakran a vonalakra tudott szerválni, és nagyon nehéz volt fogadóként visszahozni a labdát játékba. Még a második adogatásai is 190 km/h-sak voltak, így egészen más ritmusban teniszezhetett, sokkal nagyobb nyomás alatt tartott. Épp ebben van a legnagyobb különbség a legjobbak javára, hogy nyomás alatt tudják tartani az ellenfelet.

S mit lehet ez ellen tenni? Edzője, Ladislav Simon a sportnapilapban azt nyilatkozta, mások mellett ön is az a típusú játékos, aki időnként elbizonytalanodik a pályán.

Minden nap, minden torna más, mindenki egy kicsit másképp teniszezik, ezért nekem magamra kell összpontosítanom, hogy ne az ellenfelem játékát játsszam. Az edzőm sokszor gyorsan próbál mondani valamit meccs közben, amit hivatalosan nem szabad, de a pályán úgyis saját magam vagyok, és magamat kell biztatnom.

Mostani sikerei, a világranglistán a 112. helyre való előreugrása után vélhetően ez könnyebben fog menni...

Az év eleje nem igazán sikerült, az első fordulókban kiestem, így nehéz volt önbizalmat szereznem. A cherbourgi challengeren már két meccset nyertem, Marseille pedig megmutatta, hogy ATP-szinten is tudok játszani. Remélem, minél többször lesz így, igen segítene, ha egyre több nehéz meccset játszhatnék. Ez a célom Indian Wellsben is, ahova pályafutásom során először utazom, majd pedig Miamiba. Három hétig amerikai tornákon fogok szerepelni.

Ezek a tornák a Grand Slamek utáni legrangosabbak közé tartoznak. Már a kisebb, pl. a marseille-i ATP-torna körítése is sokban különbözik a challengereken megszokottaktól?

A 100, 125 ezres összdíjazású challengereken már szoktak top 100-as teniszezők indulni, és már azok is jól szervezett tornák. De az ATP-sorozatban nagyobb a pálya és jóval több a néző, így az atmoszféra is más, az egész profibb hatást kelt, itt már érzem, hogy „valakinek játszom”, nem csak úgy magamnak teniszezek, ezzel pedig a nagyobb nyomás is együtt jár.

Amiatt nem izgult, hogy Marseille-ben rögtön a pályán, a meccsei után nyilatkoznia kellett egy tv-stábnak?

Már megszoktam ezt, a challengeres döntőim után is kellett rögtön felelnem egy pár kérdésre. Ez egyáltalán nem okoz gondot, jó dolognak tartom, hogy az emberek tudják, hogyan éltem meg a meccset, vagy mit gondolok egyes játékhelyzetekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?