Forma-1 - A Török Nagydíj helyettesíti a kanadait

Forma-1

A koronavírus-járvány miatt elmaradó Kanadai Nagydíjat a Török Nagydíj váltja a Forma-1-es versenynaptárban.

A sorozat szerdai sajtóközleménye felidézi: a június 11. és 13. közötti versenyhétvégén azért volt szükség beugróra, mert a montreali egészségügyi hatóságok szerint a verseny megrendezése még szurkolók jelenléte nélkül is komoly veszélyt jelentene a fertőzés terjedését illetően. Az országba érkezőknek ráadásul a jelenlegi szabályok szerint két hétig karanténba kell vonulniuk, ugyanakkor a montreali verseny előtt egy héttel még Azerbajdzsánban köröz majd a mezőny. Így a tavalyihoz hasonlóan törölték az észak-amerikai viadalt, beugróként pedig Isztambul rendez majd abban az időben versenyhétvégét.

A kommüniké emlékeztet rá: 2020-ban 12 országban 17 futamra került sor a pandémia alatt, a szigorú biztonsági előírások betartásával a több mint 78 ezer koronavírustesztből mindössze 78 hozott pozitív eredményt. A mostani kiírásban pedig az eddigi 12 ezer vizsgálatból 14 mutatott ki fertőzést.

Montreal szerződését ugyanakkor a versenyek törlését figyelembe véve két évvel meghosszabbította a Forma-1, így 2031-ig biztosított a Kanadai Nagydíj.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?