Folytatódik a komáromi KFC sikersorozata

kfc

A 7. fordulóban hetedik győzelmét aratta szombaton, ideiglenes otthonában, Vágsellyén a komáromi II. ligás labdarúgócsapat. A Duna-parti lila-fehérek papírforma szerinti 4:0-s győzelmet arattak a végig hősiesen védekező garamszentkeresztiek ellen, és megerősítették első helyüket a tabellán.

Jó időben és jó hangulatban kezdődött a mérkőzés. A Duna partjáról egyre többen érkező komáromi szurkolók „Hajrá, Komárom!” buzdítással fogadták a pályára bevonuló csapatokat. Az érezhető hazai önbizalomnak az volt az alapja, hogy a 6. fordulóban a komáromiak Zsolnán 3:1-es hazai vezetés után 3:4-re fordítottak a helyi fakó ellen.

Az első félidő passzolgatásos első öt perce után a 6. percben Ganbayar húzott el a jobb szélen, éles szögből leadott lövését Rehák kapust bravúrral védte. Ez után komáromi szögletek sorozata kezdődött, és a negyedik a 13. percben Šmehyl beívelése után góllal végződött. A tizenhatoson belül pattogott a labda, amely a jobb oldalra Bayemi elé pattant, aki habozás nélkül kilőtte a hosszú sarkot – 1:0. A gól kissé felrázta a vendégeket, és néhányszor ők is eljutottak a hazaiak tizenhatosáig. Különösen a gyors Adam Horvát jelentett veszélyt a komáromi kapura.

A másik oldalon a vendégek kapuját az örökmozgó Bayemi tartotta szinte állandó veszélyben. A 22. percben a vendégek egyik védőjétől vett el egy labdát a bal oldalon, majd egyedül tört kapura, lőtt is, de mellé. Három perccel később egy hazai támadás végén Voleský passzolt Ožvolda elé, de a hazaiak hatosa az ötösről csak a kapus kezébe emelt. A Duna-partiak a 32. percben már harmadszor növelhették volna előnyüket, mert a fiatal Cagáň a felezővonal közeléből nagy vágtába kezdett, a hátvédjét maga mögött hagyta, aki a 11-es pont magasságában könyökkel fellökte a hazaiak tizennégyesét. A játékvezető nem látott szabálytalanságot. A 40. percben Bayemi látványos produkciója következett. A jobb oldalon, a tizenhatos sarkán lecsapott egy labdára, a lábak között bekígyózott az ötös sarkára, Rehák kimozdult kapujából, Bayemi pedig a labdát okosan a hosszúsarokba gurította – 2:0. Szünet előtt 10 főre fogyatkozott a Pohronie, Bonsu a 43. percben egy újabb durvaságáért megkapta második sárga lapját is.

A második félidőben Cagáň helyett Pastorek lépett pályára, aki élénkítette a komáromi támadásokat. Az enyhe hazai fölény után azonban az 53. percben a vendégek teremtettek gólveszélyt a hazaiak kapujánál. Jobb oldali támadásuk végén Jakub Jokel jobb alsó sarokba tartó lapos lövését Glubáč csak nagy bravúrral tenyerelte a kapufa mellé.

Haladva a meccs vége felé a Duna-partiak mestere, Radványi Miklós fokozatosan cserélte a sokat futó játékosokat és frissebbeket küldött pályára. Először Voleskýt váltotta Tóth Gábor, majd a 65. percben Ožvolda jött le, akit a KFC-ben debütáló Martin Adamec váltott, ő épp Garamszentkeresztről igazolt Komáromba. S végül a 79. percben a mérkőzés hősének nevezhető Bayemit a fiatal Puska Péter váltotta, Šmehylt pedig Adayilo.

A cserék után az utolsó 25 perc teljesen a komáromiaké volt. Tóth Gábor kétszer is megkeverte a vendégek hátvédsorát, majd a 70. percben ismét Bayemi csípett el egy labdát a tizenhatoson belül, közel volt a mesterhármashoz, de Rehák ismét nagyot védett. Három perccel később Šmehyl, Pastorek és Németh Tamás összjátékából a már régen a levegőben lógó harmadik gól meg is született – 3:0.

Az előre húzódó komáromi védelem lehetővé tette a vendégeknek, hogy egy előre vágott labdával veszélyt teremtsenek Glubáč kapujára. Vladimír Barbora a 76. percben egyedül tört kapura, éles lövése csak centiméterekkel ment mellé. Öt perccel később Ganbayar hagyott ki közelről egy ziccert. A vendégek védelmében a meccs finisében elég nagy volt a zűrzavar, Németh egy tölül elpattanó labdát laposan egyből kapura lőtt, és az a bal alsó sarokban kötött ki – 4:0.

A komáromiak győzelme várható volt és megérdemelt. A levonulásnál nem maradt el a percekig tartó vastaps és zúgott a „Szép volt fiúk!”, a komáromiak továbbra is százszázalékosak a bajnokságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?