Felvidéki Labdarúgó-bajnokság: csúcsra ért a lévai csapat

FLB
Naszvad |

Ami hét alkalommal nem sikerült, az a nyolcadikra összejött: Léva nyerte a kispályán lezajlott Felvidéki Labdarúgó-bajnokság nyolcadik felvonását. 

Elég volt csak Martosról Naszvadra áthelyezni a tornát. Azt a döntőt, melynek ezúttal nem voltak előcsatározásai, és meghívásos alapon állt össze a mezőny.

„Kijózanító vereséggel kezdtünk, éppen a házigazda naszvadi Unitedtől kaptunk ki a csoport nyitányán, hogy aztán a hatmérkőzéses sorozat végén újra találkozzunk. És akkor, a döntőben már mi nyertünk 3:1-re – tájékoztatta lapunkat a történtekről Gubík László ötletgazda-főszer-vező, a győztes csapat játékosa, aki a házigazdaszerepet idén Oslanec Zoltánra és naszvadi társaira ruházta át. – A csoportküzdelmek után négy csapat – Balog-völgye, Komárom, Örsújfalu, FeMaRo – intett búcsút a 12 tagú mezőnynek. A legjobb nyolc aztán kieséses rendszerben folytatta. A színvonalra nem lehet panasz, sportszerű csapatok összecsapásait láttuk. Lévai csapatunknak a tapasztalat, az akarat és a fiatalítás hozta meg a sikert. Három fiatal érkezett sorainkba, nagyon jó összhang volt az idősebbek és a csikók között. Éhesek voltunk a végső győzelemre, hiszen a Lévai járás fiataljaiból álló baráti körünk csapata korábban csak egyszer nem végzett az FLB-dobogón. Két második és négy harmadik hely után értünk a csúcsra.”

A három albajnokság közül végül csak a hetesrúgó verseny valósult meg. Torna közben tartották meg, s mindegyik csapatból ketten vettek benne részt. A legjobban Berki Tibor, a Balog-völgye játékosa célzott, aki egy DAC-mezt vihetett haza a csallóközi játékoskeret tagjainak aláírásával. Teqballból csak bemutató volt, a hármasok lábtenisztornája pedig elmaradt.

Érdekes

8. FELVIDÉKI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (FLB)

A csoport: Csemadok Zselíz–Csemadok Gúta 2:2, Balog-völgye–Martos (Esterházy Akadémia) 2:2, Zselíz–Balog-völgye 5:2, Gúta–Martos 1:1, Gúta–Balog-völgye 2:1, Zselíz–Martos 0:0. 
Sorrend: 1. Zselíz 5 (7:4), 2. Gúta 5 (5:4), 3. Martos 3 (3:3), 4. Balog-völgye 1 (5:9).

B csoport: Léva–United Naszvad 0:1, FeMaRo Gömör–Örsújfalu 3:2, Léva–FeMaRo 6:1, United Naszvad–Örsújfalu 8:1, Léva–Örsújfalu 4:3, United Naszvad–FeMaRo 8:1. 
Sorrend: 1. Naszvad 9 (17:2), 2. Léva 6 (10:5), 3. FeMaRo 3 (5:16), 4. Örsújfalu 0 (6:15).

C csoport: Udvard–Komáromi Kópék 4:2, Ung-vidék–
Negyed 5:1, Udvard–Ung-vidék 4:1, Komárom–Negyed 1:4, Komárom–Ung-vidék 1:1, Udvard–Negyed 3:3 
Sorrend: 1. Udvard 7 (11:6), 2. Ung-vidék 4 (7:6), 3. Negyed 4 (8:9), 4. Komárom 1 (4:9).

Negyeddöntő: Udvard–Léva 1:3, Ung-vidék–Gúta 0:2 – hetesekkel, Zselíz–Negyed 6:3, Naszvad–Martos 3:0.

Elődöntő: Léva–Gúta 4:2, Zselíz Naszvad 0:5.
Bronzmeccs: Zselíz–Gúta 7:2.
Döntő: Léva–Naszvad 3:1.

A győztes csapat: Belák Lajos–Kotora Marian, Fábián Zsolt, Keil Tibor, Zoller Dávid, Belák Adrián, Behan Mihály, Gubík László.

Díjazottak – legjobb kapus: Somogyi Máté (Gúta);
legjobb mezőnyjátékos: Zoller Dávid (Léva);
legjobb góllövő: Matej Benča (Naszvad);
legodaadóbb csapat (Fair-play-díj): Ung-vidék;
7-esrúgó bajnok: Berki Tibor (Balog-völgye). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?