Európa-liga: Szerb, francia és török ellenfelet kapott a Ferencváros

FTC

A Ferencváros a Crvena zvezdával, az AS Monacóval és a Trabzonsporral került azonos négyesbe a labdarúgó Európa-liga pénteki sorsolásán.

A zöld-fehérek sorozatban negyedik alkalommal érdekeltek európai kupasorozat főtábláján: 2019-ben, tavaly és idén az Európa-ligában, 2020-ban a Bajnokok Ligája csoportkörében játszottak.

A kvartettek felét a Puskás Arénában május 31-én sorra kerülő finálé nagykövete, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán húzta ki.

A nyolc négycsapatos csoportból az elsők a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a második helyezettek a Bajnokok Ligájából érkező nyolc csoportharmadikkal találkoznak majd a 16 közé jutásért, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben folytatódik a sorozat. A nemzetközi kupaszereplés a csoportharmadikok számára sem ér véget, ezek a csapatok ugyanis a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszába kerülnek át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?