Emery: jól játszottunk, de az eredmény rossz

Unai Emery
Madrid |

Unai Emery, a francia Paris Saint-Germain vezetőedzője szerint jól játszottak, mégis rossz eredményt értek el a Real Madrid vendégeként szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első felvonásán.

"Jól játszottunk, de az eredmény rossz. Jobbat érdemeltünk volna, apró részletek döntöttek" - nyilatkozta Emery a 3-1-es madridi vereséget követően. A spanyol edző hozzátette: a játékvezető "nem segítette" csapatát, amelynek a visszavágón a továbbjutási esélyekre gondolva nagyon optimistán kell pályára lépnie. A franciák trénere a maga részéről mindenesetre bízik abban, hogy ledolgozzák a kétgólos hátrányt, és bejutnak a negyeddöntőbe.

"Bosszús és csalódott vagyok. Könnyű nyolc gólt szerezni a Dijon ellen, és négy-öt gólt lőni a francia bajnokság meccsein, de nekünk olyan mérkőzéseken kellene bizonyítanunk, mint ez" - gyakorolt önkritikát Adrien Rabiot, a PSG góljának szerzője.

"Fontos győzelem volt. A párharc azonban még nem ért véget, de előnnyel várjuk a visszavágót" - mondta a lefújást követően Cristiano Ronaldo, aki két góllal járult hozzá a Real sikeréhez. Kiemelte: számára még mindig különleges dolog, amikor győztes mérkőzésen szerez gólt. A portugál támadó 95 BL-találkozón már 101 találatnál jár, ami csúcs, a szezonban pedig 7 mérkőzés/11 gól a mérlege. Cristiano Ronaldo a szezon mind a hét BL-meccsén eredményes volt, a sorozat történetében hasonlóra még senki nem volt képes.

"Mindig ugyanazokat tudjuk mondani róla: a fontos mérkőzéseken képes a különbséget jelenteni, ahogyan ezen az estén is tette" - dicsérte duplázó játékosát Zinédine Zidane, a Madrid vezetőedzője. Hangsúlyozta: a Real tizenkét trófeával dicsekedhet a legrangosabb európai kupasorozatban, amely mindig viszonyítási pontot jelent. "A játékosok tisztában vannak azzal, hogy mennyire fontos ez a sorozat. Kilencven percen keresztül képesek voltak a legjobbjukat nyújtani" - tette hozzá a francia szakember.

"Bebizonyítottuk, hogy minden spekuláció ellenére a Real Madridról soha nem lehet azt feltételezni, hogy halott lenne" - utalt a  szezonbéli erős formaingadozásra Sergio Ramos, a spanyolok csapatkapitánya.

A párharc párizsi visszavágóját március 6-án rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?