EKL: a Spartak esélyes, a zsolnaiaknak nehéz dolguk lesz

spartak

Csütörtökön a zsolnaiak folytatják, a nagyszombatiak pedig megkezdik szereplésüket a labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjében.

Nem félnek a zsolnaiak

Nem volt kegyes a sorsolás a zsolnaiakhoz, akiknek a Genttel kell megküzdeniük a harmadik fordulóért, miután az első körben kettős győzelemmel búcsúztatták a Levadia Tallinnt.

A belga együttes hazája bajnokságában ötödikként zárt az elmúlt szezonban, az Európa-konferencialigában pedig egészen a negyeddöntőig menetelt, ahol a későbbi győztes West Hammel szemben maradt alul. A Gent keretének összértéke 85 millió euró a zsolnaiak 8 milliójával szemben, de a sosonok szerint ez önmagában nem jelent semmit. „A labda gömbölyű, és nem azzal kell foglalkoznunk, ki az ellenfél. Meg kell mutatnunk, hogy egy fiatal és jó focit játszó csapat vagyunk. A legfontosabb, hogy ne ijedjünk meg és hogy élvezzük a párharcot” – fogalmazott Matúš Rusnák, a zsolnaiak védője indulás előtt.

A mérkőzés a koszovói Katrati sípszavára indul, és az RTVS Šport élőben közvetíti.

Esélyes a Spartak

A nagyszombatiak ugyan 1:0-s vereséget szenvedtek a Valenciától a múlt heti főpróbán, viszont a párharc egyértelmű esélyeseként várják a lett FK Auda elleni találkozót. Az Auda jelenleg csak az 5. helyen áll hazája bajnokságában, a hétvégén hazai pályán 5:2-re kikapott az RFS-től.

„Érdekes csapatról van szó. Olyan stílusban játszanak, amely megfelelhet számunkra. Felkészültek vagyunk, illene sikerrel vennünk ezt a lépcsőfokot” – mondta Roman Procházka, a Spartak középpályása a nagyszombatiak klubhonlapjának.

Michal Gašparík vezetőedző dolgát több sérült (Paur, Šulek, Bolaji) is nehezíti, de a Spartak trénerének az épp Lettországba igazolt gólfelelős csatár, Taiwo pótlását is meg kell oldania még.

A mérkőzést a Dvojka élőben közvetíti, a játékvezető a feröeri Hövdanum lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?