Egervári: jó indítás az andorrai siker

Budapest |

<p>Egervári Sándor szövetségi kapitány jó rajtnak nevezte a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában pénteken Andorrában aratott 5-0-s sikerét.</p>

"Az első meccs okozta láz mellett az andorraiak kemény játékát is leküzdve jó eredménnyel indítottuk a vb-selejtező sorozatot, még ha ezúttal voltak is szürkébb teljesítmények az együttesben" - mondta a szövetség honlapjának a szakvezető, aki külön köszönetet mondott annak a mintegy 200 magyar szurkolónak, aki elkísérte a nemzeti együttest a pireneusi miniállamba, kiváló futballhangulatot varázsolt a stadionba, s ezzel jelentős segítséget nyújtott a játékosoknak.

Egervári értékelése szerint csapata az első húsz percben idegesen játszott, de hozzátette, kifejezetten zavaró volt, hogy a játékvezető nem tudta megfogni a meccset.

"Az andorraiak kemény, többször durva belépői miatt több játékosuk is begyűjthetett volna akár két sárga lapot is az első félidőben" - fogalmazott a szövetségi kapitány. "Az első gól megnyugtatta az együttest, de csak a szünet után tudtuk azt a nyugodtabb, átgondoltabb játékot hozni, amit elterveztünk."

A két gárda történetének első meccsén a magyar szakember Vanczák Vilmos teljesítményével volt nagyon elégedett, meglátása szerint a védő bizonyította, hogy a jövő heti, hollandok elleni mérkőzésen is megoldást jelenthet a jobbhátvéd posztjára. A három nap múlva sorra kerülő találkozóval kapcsolatban még megjegyezte: egyedül Gera Zoltán sérülése okoz némi aggodalmat, az első félidő után azért kellett lecserélnie a csapatkapitányt, mert rúgást kapott a lábára és az Achillesét fájlalta a szünetben.

A magyar válogatott a D csoport első játéknapja után ötgólos győzelmével vezeti a tabellát, kedden pedig a vb-ezüstérmes és pénteken a törökök 2-0-s legyőzésével szintén jól rajtoló hollandokat fogadja a Puskás Ferenc Stadionban 20:30 órától.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?