Covid előtti tömeg várható a ČSOB Marathonon

Csob

Tizenegyezer futó részvételével kerül sor a hétvégén a pozsonyi ČSOB Marathonra.

A szervezők tájékoztatása szerint a tavalyi 7500 résztvevőhöz képest jelentősen megnőtt az indulók száma, a közel 11 000 futó már a koronavírus-járvány előtti számokkal azonos. A versenyzők 16 százaléka külföldről érkezik, összesen 53 különböző országból.

A kétnapos rendezvény szombaton 8 órakor kezdődik a pozsonyi Eurovea bevásárlóközpont mellett. Az első napon a gyerekek és az idősebbek versenyeznek több, 4,2 kilométerig terjedő kategórában, de sor kerül a hagyományos Pozsonyi mérföld (1,6 km) versenyre is.

A fiataloknak szóló versenyek védnöke az elmúlt évek legsikeresebb szlovák sprintere, Ján Volko lesz, aki vasárnap, a maratoni váltóban méretteti meg magát.

„A hosszútávfutással nincs semmilyen kapcsolatom, mivel a kapcsolat szó magában hordozza a kölcsönös szimpátiát. Köztünk pedig ilyesmi nem létezik. Hat kilométerig nem okoz problémát a futás, szerencsére ezt a határt vasárnap nem kell átlépnemˮ – humorizált a pénteki sajtótájékoztatón Volko.

Vasárnap már a fő versenyszámok kerülnek sorra, a maraton, a félmaraton és a maratoni váltó mezőnye egyaránt délelőtt 9-kor rajtol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?