Bundesliga – Freiburgban is pontokat vesztett a Bayern

Bundesliga – Freiburgban is pontokat vesztett a Bayern

A címvédő Bayern München 2–2-es döntetlent játszott a Freiburg vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A hazai csapatban a magyar válogatott Sallai Roland a kezdőben kapott helyet, sőt, az első gól előtt ötméteres fejesét bravúrral védte Manuel Neuer, majd a kipattanóból a magyar támadó ollózása a keresztlécen csattant. A bajorok viszont nem tudtak felszabadítani, így néhány másodperccel később Christian Günter lőtt gólt 18 méterről.

A Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős bajor sztárcsapat, amelynek másodedzője Lőw Zsolt, fordított a 75. percre, mégse távozott három ponttal Freiburgból, mert a hazaiak a hajrában egyenlítettek. A Freiburg másik magyar játékosa, a védő Szalai Attila a cserepadról nézte végig a találkozót.

A második helyen álló Bayern ugyan hét pontra csökkentette a hátrányát az éllovas Bayer Leverkusennel szemben, amely vasárnap Kölnben lép pályára, így akár növelheti is az előnyét. A müncheniek rossz formáját mutatja, hogy az előző öt tétmérkőzésükből csupán egyet nyertek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?