Bűnbakból lett klublegenda: a transzferguru, aki több mint 200 játékost igazolt

<p>Ramón Rodríguez Verdejo, ismertebb nevén Monchi majdnem 30 év után hagyta el a Sevillát, hogy a következő években Rómában dolgozzon. Az egyik leghíresebb sportigazgató több mint 200 játékost igazolt, és közel 200 millió eurós profitot termelt az andalúz klubnak, amely a 127 éves története során 13 trófeát nyert, ebből kilencet a Monchi-korszakban. Játékosként cserekapus volt, a csapat legjelentéktelenebb tagja, sportigazgatóként viszont ő maga volt a klub.</p>

1997. szeptember 10-én Monchi végignézte, ahogy a harmadosztályú Isla Cristina játékosa a félpályáról gólt rúg neki, ezzel kiejtve a Sevillát már a spanyol Király-kupa első fordulójában. A szurkolók a kapust kiáltották ki bűnbaknak, aki az arcát eltakarva, a hátsó ajtón át hagyta el a stadiont. Két évtizeddel később, a Sporting Gijón elleni hazai bajnokin ismét bujkálni kényszerült, de ekkor már nem mint bűnbak, hanem mint a klub legfontosabb embere. „Azt akartam, hogy érezzék, nem vagyok többé” – nyilatkozta a meccs után. A másodosztályból emelte ki a Sevillát Monchi 29 évig szolgálta a Sevillát. „Friss levegőre van szükségem – mondta a távozásával kapcsolatban. – A klub minden eszközzel megpróbált maradásra bírni, de egyszerűen kimerültem.” Monchi a Sevilla B-ben kezdte a pályafutását, majd több mint 100 alkalommal játszott a felnőttcsapatban. Többnyire csere volt, így a kispadon ülve közelről figyelhette Carlos Bilardo (1992–93) és Luis Aragonés (1993–95) munkáját. Mellettük megtanulta, hogy hogyan kell felépíteni egy klubot a semmiből, pénz nélkül. Amikor 2000-ben kinevezték sportigazgatónak, a Sevilla a másodosztályban szerepelt. Monchi két célt tűzött ki maga elé: a klub utánpótlás-nevelésének fejlesztését és a játékosmegfigyelői hálózat kiépítését. 200 millió eurós profitot termelt Amikor Diego Maradona Sevillában futballozott, nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy ne rohanják le az emberek. Inkább felkelt kora reggel, csakhogy nyugodtan járhasson egyet. Monchi, aki gyakran nem tudott aludni, csatlakozott hozzá, így lettek közeli barátok. „Emberként 10/10-es volt – mesélte Monchi. – Játékosként ugyanezen a skálán 20-as.” Egy nap Maradona felfigyelt Monchi karórájára. „Elegáns” – mondta. Monchi csak nevetett. Másolat volt, egy Rolex, amit a Ramblason vásárolt (Barcelona egyik forgalmas utcája, a turisták kedvelt úti célja). Néhány nappal később Maradona egy ajándékdobozt adott neki. Egy eredeti Rolex volt benne. Metaforikusan ez a történet jellemzi a legjobban Monchi igazoláspolitikáját: az olcsó, értéktelennek tűnő dologból végül kincs lesz. Andrés Palop – Dani Alves, Federico Fazio, Martin Cáceres, Adriano – Iván Rakitic, Julio Baptista, Seydou Keita, Christian Poulsen – Luís Fabiano, Carlos Bacca. Talán a legerősebb tizenegy, ami a Monchi által igazolt játékosokból összeállítható. Ma már egyikőjük sincs a csapatnál, de az összesen 25 millió euróért szerződtetett 11 játékos 170 millióért távozott. És akkor még ott vannak a saját nevelésű futballisták: Sergio Ramos, Jesús Navas, Alberto Moreno, Luis Alberto vagy José Antonio Reyes, akiknek az eladásából közel 100 millió folyt be a kasszába.Monchi a 17 éves sportigazgatói munkássága alatt több mint 300 millió euróért adott el játékosokat, ebből 200 millió tiszta profit. „Fura, hogy senki nem készít olyan szurkolói drapériát, ami a klub gazdasági nagyszerűségére utal” – mondta. A Sevilla évről évre értékesítette a legjobb játékosait, mégis versenyképes tudott maradni. A klub a 127 éves története során 13 trófeát nyert, ebből kilencet a Monchi-korszakban: öt UEFA-kupát/Európa Ligát, két Király-kupát, egy Spanyol Szuperkupát és egy Európai Szuperkupát. Hogyan dolgozik Monchi? Monchi szerint három pillére van a Sevilla sikereinek: a széles körű mintavételen alapuló adatgyűjtés, azok rendszerezése és értékelése, valamint a kiválasztott játékosok meggyőzése és megszerzése. „Tizenhat ember figyel egy adott bajnokságot. Az első öt hónapban csak meccseket nézünk, anélkül, hogy pontosan tudnánk, mit keresünk. Csak adatokat gyűjtünk – kezdte Monchi. – Havonta összeállítunk egy ideális tizenegyet minden bajnokságból. Decemberben kezdjük el figyelni a játékosokat, különböző kontextusokban: otthon, idegenben és a nemzetközi kupameccseken – hogy minél átfogóbb profilt készíthessünk róluk.” Monchi telefonján egy színkódokkal ellátott táblázat mutatja a játékosokat. Az adatbázis 250 potenciális jelöltet tartalmaz, minden posztról. „Az edző azt mondja: szükségem van egy balhátvédre, aki átlagban 11 kilométert fut, 800 métert képes sprintelni, és mindkét lábát tudja használni. Az adatbázis kidob tíz nevet, akikre mindez igaz.” A következő lépés a tárgyalás, amihez ismerni kell a piacot és az alternatív lehetőségeket, de legfőképp realistának kell lenni. „Annak idején nem Kanouté volt az elsődleges célpontunk, hanem Fred, de először Keita helyett is Kevin-Prince Boatenget akartuk – mesélte Monchi. „Ha egy játékos azzal kezdi, hogy a Chelsea is meg akarja őt szerezni, akkor nincs miről beszélnünk. Ha azonban a Swansea vagy a Tottenham érdeklődik iránta, akkor megkezdjük a tárgyalást – magyarázta a részleteteket. – Ilyenkor el kell neki adnom a várost, a klubot. Egy komoly klub annyit fizet, amennyit megígér. Ez egyébként triviálisnak hangzik, pedig nem az.” Monchi úgy érzi, hogy felelősséggel tartozik az új játékosok iránt. „Konopljanka egy hónap után ki akart ugrani az erkélyről – mesélt az ukrán játékos beilleszkedési problémáiról. – Néha meg tudnak lepni az emberek. Amikor leigazoltuk Grzegorz Krychowiakot, arra gondoltam: mihez kezd egy lengyel Sevillában?” Krychowiak két év alatt a spanyol bajnokság egyik legjobb védekező középpályásává nőtte ki magát, majd a mindössze 800 ezer euróért szerződtetett lengyel 2016 nyarán 26 millióért követte Unai Emeryt a Paris Saint-Germainhez. Az angol klubok a legjobb ügyfelek Monchi több mint 200 játékost igazolt, de egyik sem volt brit. Rosszak lennének? „Nem – mondta nevetve. – Egy játékos meggyőzése összetett dolog, amiben szakmai, szociális és anyagi aspektusok is szerepet játszanak. Anyagilag pedig szinte lehetetlen versenyezni az angolokkal.” Monchi szerint viszont ennek is megvan az előnye. „Az angol klubok rengeteg játékost vesznek, de végtére is, csak tizenegyen játszhatnak. Mi ezt kihasználjuk. Sturridge, Firmino vagy Coutinho nem fog idejönni Liverpoolból, de ha valaki nem kap állandó lehetőséget, a mi ajtónk nyitva áll.” A létszámfelettivé vált Iago Aspas és Steven N’Zonzi is így került Angliából Sevillába. „Mindezek ellenére az angol klubok a legjobb ügyfelek” – mondta Monchi. Gary Medel, Alberto Moreno, Jesús Navas, José Antonio Reyes és Álvaro Negredo is a Premier League-ért hagyta el a Sevillát, értük összesen 76 millió eurót fizettek. „Az angolok kiváló munkát végeznek a játékosmegfigyelés területén, de az adatokat nem használják fel. Miért? Mert van pénzük.” Az angoloknak nem éri meg kockázatot vállalni. Ők nem fogják felfedezni Seydou Keitát az UEFA-kupáról épp hogy csak lemaradt Lens-ból (2007). Megvárják, amíg Monchi felfedezi, majd tőle megvásárolják kész játékosként. A futball az első A pályán kívüli dolgok néha túlnőnek a Sevillán, de Monchinál mindig a futball az első. „Mi itt megteremtjük a játékosoknak azt a környezetet, amiben sikeresek lehetnek és fejlődhetnek” – mondta. A 2015/2016-os Európa Liga-elődöntő után (a Sevilla összesítésben 5–3-mal jutott tovább az ukrán Sahtar Donyeck ellen) Monchi lement az öltözőbe, ahol a Lille-t, a Valenciát és a Milant is megjárt Adil Rami megölelte őt, és annyit mondott: „Nem tudom, mi olyan különleges ebben a klubban, de korábban még soha nem játszottam döntőt. Itt egy év alatt már a harmadikra készülök.”Monchi  2017 májusában négyéves szerződést írt alá az AS Roma csapatával, sportigazgatóként dolgozik majd az olasz klubnál, ahol már a nyári átigazolási szezonban bizonyíthatja rátermettségét.  Kovács Gábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?