Budapesten lehet az Európai Szuperkupa

Puskás Aréna

Sajtóértesülések szerint Budapesten, a Puskás Arénában kerülhet sor a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésre.

Az esetleges magyar rendezés hátterében az áll, hogy a Bajnokok Ligája augusztusi befejezésének valószínűleg Lisszabon lesz a helyszíne, így a másik portugál városba, Portóba tervezett Szuperkupa-mérkőzésnek új helyszínt keres az európai szövetség (UEFA).

Eredetileg a BL és az Európa-liga győztese augusztus 12-én csapott volna össze a Sárkány Stadionban (Estádio do Dragao), de a helyszín mellett vélhetően az időpont is módosul majd.

„Az MLSZ számos rangos rendezést nyert el a közelmúltban, és a jövőben is vannak már nekünk ítélt rendezvények. Többször jeleztük a nemzetközi szervezeteknek és a hazai közvéleménynek, hogy további rendezvényeknek is szívesen adunk otthont. Ami a mostani versenyeket illeti, ameddig nem ismerjük az UEFA döntését a szervezés részleteiről – időpont, mérkőzések száma, nézők részvétele –, addig felelőtlenség volna nyilatkoznunk” – reagált az MTI megkeresésére Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

Az UEFA vezető testülete jövő szerdán dönt a kontinentális sorozatok, így a Bajnokok Ligája, az Európa-liga, vagy éppen a válogatottak esetében a Nemzetek Ligája, az Eb-pótselejtezők és a vb-selejtezők helyszíneiről és időpontjairól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?