Bízik Réka újabb elismerése

BÍzikRéka.Michalovce2

A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat frissen díjazott balszélsője a héten a szlovák válogatottal készül az Eb-selejtezőkre. A naszvadi származású játékost a nagymihályi edzőtáborban értük utol egy villáminterjú erejéig.

Szeptemberben a hónap játékosának választották a MOL Ligában. Miként értékeli ezt az elismerést?

Utoljára talán még Magyarországon, az NB I-ben kaptam hasonló elismerést, ahol a hét játékosa voltam, Szlovákiában nem emlékszem, hogy lett volna példa ilyen ankétra a múltban. Tavaly bezsebeltem több díjat is (a szlovák szövetség szokásos szavazásán az év kézilabdázójának is megválasztották – a szerk. megj.), de a mostani elsőségnek is nagyon örülök. Nem tudok róla, hogy kellene vinnem az öltözőbe ezért valamit a lányoknak, inkább a születésnapi sütiknél, tortánál maradunk.

Csapata, a HC DAC 6/6-os mérleggel, a szintén hibátlan Mostot jobb gólaránnyal megelőzve vezeti a tabellát. Személy szerint melyik meccseken ment önnek a legjobban a játék?

A nagymihályiak elleni rangadót (31:28) és a Kynžvart (26:31) elleni meccseket emelném ki, ezeken sokszor meg tudtak találni a szélen a csapattársaim, és sok lerohanásgólt tudtunk lőni. Ezen a két találkozón gyakorlatilag végig a pályán voltam.

Az eredmények alapján már sikerült megszokniuk egymást az új játékosokkal.

Ezt még nem merném kijelenteni, annak ellenére sem, hogy egymás után nyerjük a meccseket. Sajnos az új igazolásaink között vannak sérült kézilabdázók, így még nem mutathatták meg, mit is tudnak valójában, de a beilleszkedésükkel nem volt gond.

A szlovák válogatott számára az izraeli helyzet miatt vasárnapra csúszott az Eb-selejtezők kezdete. Mire számítanak az ukránoktól Varsóban?

Nagyon nehéz ellenfélről van szó, főleg idegenben, még ha ez most semleges pálya lesz is. Bízom benne, hogy győztesen fogunk belőle kijönni, amiért mindent megteszünk. Ha véletlenül nem sikerülne, akkor pedig az a fontos, hogy minél szorosabb legyen a végeredmény, mert otthon viszont képesek vagyunk nagyobb arányban győzni ellenük. Ugyanis Németország mögött valószínűleg kettőnk között dől majd el a még továbbjutást érő második hely sorsa a négyes csoportban.

Érdekes

Bízik, Pénzes és Oláh a keretben

A szlovák női kézilabda-válogatott keretéből ezúttal kimaradt a szezonban még pályára sem lépő, ám a visszatéréshez közel álló Lancz Barbora, valamint a szintén Magyarországon légióskodó Oguntoye Viktória is. Jorge Duenas ellenben számított volna a nyáron Szombathelyről a NEKA-hoz szerződő Győri Viktóriára. Az NB I-ben idén már 20 gólnál járó beálló azonban sérülés miatt nem tudott csatlakozni a kerethez, így a spanyol szövetségi kapitány utólag hívta be a HC DAC balszélsőjét, Pénzes Mónikát. A fiatal tehetség így harmadik szlovákiai magyarként csatlakozott Bízik Réka, valamint a vágsellyeiek kapusa, Oláh Bella mellé a vasárnapi Ukrajna elleni Eb-selejtezőre készülő válogatotthoz. (ez)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?