Bajnokok Ligája – Rebrov szerint egyik csapat sem fél a másiktól

Serhij Rebrov

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint ki-ki mérkőzést játszik majd kedden a Ferencváros és a Dinamo Kijevvel a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, de egyik csapatnak sincs oka tartania a másiktól.

„A Barcelona és a Juventus ellen ugyanazzal a problémával szembesült a két gárda. Ilyen sztárklubok ellen fontos elérni, hogy a játékosok félelem nélkül lépjenek pályára. De egymás ellen nem hiszem, hogy félnének a futballisták” – jelentette ki az ukrán szakember.

Rebrov a kollégájáról úgy nyilatkozott, hogy jól ismeri és tiszteli Mircea Lucescut, akinek kinevezésével szervezettebbé vált a Dinamo Kijev, de nem kívánt belemenni a régi párharcaikba, amikor még ő ült a Dinamo és a román tréner a Sahtar Donyeck kispadján.

„Otthon érzem magamat, de úgy látom, némi felújítás is volt, mióta nem jártam itt. Számomra nem lesz egyszerű a Dinamo elleni találkozó, de egy ilyet már átéltem, szóval nem lesz ismeretlen. Minden tőlem telhetőt megteszek majd a Ferencváros sikeréért” – jelentette ki Rebrov azzal kapcsolatban, hogy ezúttal ellenfélként tér vissza korábbi sikerei helyszínére, ahol futballistaként és edzőként is dolgozott.

Magyarországi beilleszkedéséről úgy beszélt, hogy nem okozott neki problémát, mivel a zöld-fehéreknél minden játékos beszél angolul, „a szurkolókat pedig nem lehet becsapni”, velük csakis jó eredményekkel tudja megkedveltetni magát az ember.

„Az első perctől maximális erőbedobással kell játszani” – vonta le a legfőbb tanulságot Olekszandr Zubkov a Dinamo ellen októberben 2–2-re végződött mérkőzésből. „Akkor csak a második félidőben játszottunk jól, most ezt nem engedhetjük meg magunknak. Mindenkinek a legjobb játékát kell mutatnia”.

A magyar bajnok ukrán csatára szerint a Ferencváros meccsről meccsre fejlődött a BL-ben a tapasztalatok által és nagyon várja a keddi összecsapást, mert „eljött a döntő pillanata”.

Lucescu, aki véletlenül többször is Fenerbahcénak nevezte a Ferencvárost, kijelentette, hogy a Dinamo számára hiába lenne elegendő a döntetlen a harmadik hely megszerzéséhez, mindenképpen győzelemre tör majd.

„Ha döntetlenre játszol, soha nem éred el” – jelentette ki egyértelműen a 75 éves tréner. Az első összecsapást felelevenítve úgy fogalmazott, ő is hibázott abban, hogy a Ferencváros kétgólos hátránya ellenére fel tudott állni és végül 2–2-re mentette az összecsapást, de kifejtette, hogy ehhez a játékvezető hibája is kellett, aki nem vette észre Cigankov lekönyöklését.

Lucescu nagyon jó mérkőzést vár, és annak a reményének adott hangot, hogy a tanítványai a tapasztalt játékosokból álló Ferencváros legyőzésével bebizonyítják, felnőtté váltak.

A Ferencváros és a Dinamo Kijev – közép-európai idő szerint – 21 órától a kijevi Olimpiai Stadionban csap össze egymással. A győztes megszerzi a harmadik helyet, és átkerül az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába. A 0–0-s, az 1–1-es és a 2–2-es döntetlen a Dinamónak kedvezne, viszont az ennél is gólgazdagabb pontosztozkodás már a jelenleg sereghajtó magyar bajnok előzését jelentené.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?