Az észak-koreai sportolók nem indulnak az olimpián

Tokió 2020

A koronavírus-járvány miatt a Koreai NDK sportolói nem vesznek részt a nyári, tokiói olimpián.

Ezt a honlapján tudatta az ország sportügyekért felelős minisztériuma, miután a helyi ötkarikás bizottság március 25-én videokonferencia keretében egyeztetett sportvezetőkkel és más illetékesekkel.

A döntést azért hozták meg, hogy "megvédjék versenyzőiket a világméretű egészségügyi válságtól, amelyet a Covid-19 okozott".

A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik.

Észak-Korea azon kevés országok közé tartozik, amelyek eddig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentettek. Phenjan már tavaly lezárta a határait annak érdekében, hogy a vírus ne jusson be, megfigyelők szerint azonban a betegség jelen van az országban.

Ez lesz 1988 óta az első alkalom, hogy a Koreai NDK hiányozni fog a nyári olimpiáról, akkor a hidegháború miatt bojkottálta a szöuli játékokat.

A mostani visszalépés a Koreai Köztársaság reményeit is lelohasztja, a déli szomszéd ugyanis abban reménykedett, hogy közös csapat indításával újrakezdődhetnek a béketárgyalások. A két ország 1950-53-as konfliktusuk óta jogilag még mindig harcban áll egymással, miután a háború fegyverszünettel, és nem békekötéssel ért véget.

A 2018-as phjongcshangi téli játékokon már történt közeledés: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a húgát küldte Dél-Koreába, mint az északi csapat vezetőjét, a két delegáció egy zászló alatt vonult a megnyitón, s a két ország közös női jégkorongcsapatot indított.

Az északiak visszalépése a 2032-es olimpiarendezési terveket is erősen aláássa, 2018-ban ugyanis a két ország vezetősége megállapodott abban, hogy közös pályázatot nyújtanak be.

A tokiói szervezőbizottság annyit közölt, hogy a sajtóból értesültek az észak-koreai visszalépésről, de tovább dolgoznak azon, hogy a többi országgal közösen sikerre vigyék a játékokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?