Az elnök már bejelentette, hogy menesztik az FC Barcelona vezetőedzőjét

Quique Setién

Menesztik posztjáról Quique Setient, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Ezt Josep Maria Bartomeu, a klub első embere jelentette be egy vasárnapi rádióinterjúban, ugyanakkor a hivatalos megerősítésre várhatóan csak délután, az elnökség rendkívüli ülését követően kerül sor.

A 61 éves szakember januárban Ernesto Valverdét váltotta a kispadon, irányításával azonban a gárda csak második lett a spanyol bajnokságban, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében pedig péntek este megsemmisítő, 8-2-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől, ekkora pofont 1946 óta nem kapott az együttes. Setien összességében 25 mérkőzésen irányította a katalán sztárcsapatot, 16 győzelem mellett 4 döntetlen és 5 vereség a mérlege.

Sajtóhírek szerint a Barca kispadjára a klub korábbi legendás védője, a holland Ronald Koeman, illetve a chilei Manuel Pellegrini az esélyes.

A csapatnál komoly változások lehetnek, a legjelentősebb hogy egy brazil médium megszellőztette, miszerint a hatszoros aranylabdás Lionel Messi bejelentette távozási szándékát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?