Az eddig hibátlan ligetiek ellen szerezte meg első győzelmét a somorjai STK

rymarenko
Dunaszerdahely |

Az eddig százszázalékos ligetfaluiak ellen szerezték meg első pontjaikat a II. labdarúgóligában a somorjaiak. A bajnokság 4. fordulójában, a dunaszerdahelyi MOL Arénában az STK Rymarenko két góljával 2:1-re legyőzte az FC Petržalkát.

A nem mindennapi helyszín nagy motivációt jelentett a somorjai játékosoknak, több mint ezer szurkoló látogatott ki a meccsre. Vendégdrukkerek is érkeztek, sokszor az élvonalbeli csapatokat nem kísérik el ennyien a dunaszerdahelyi stadionba.

A nézők nem unatkoztak, színvonalas második ligás meccset láthattak. A somorjaiaknál Rymarenko a meccs elejétől aktívan játszott, a ligetfalui csatársor élén pedig Almási forgatta meg néhányszor a hazai védőket. A 41. percben Rymarenko egy szép egyéni akció végén másodszorra a kapuba talált – 1:0.

Még a szünet előtt tíz emberre fogyatkoztak a ligetiek, egy párharc után, amelyet Jurenka játékvezető a somorjaiak javára ítélt meg (bár úgy tűnt, a hazai Bednár szabálytalankodott), Piroska nem éppen szalonképesen kritizálta a bíró ítéletét. A „ku..a kib...tt” szavakat a lelátóról is hallani lehetett, a vendégek kapitánya azonnal piros lapot kapott. A ligeti kispad nem hagyta szó nélkül a történteket, és ők sem irodalmi stílusban kommentálták az esetet, így – az új szabályok értelmében – Miroslav Mentel kapusedző is pirosat kapott.

A második félidőben azonban nem látszott a vendégeken, hogy eggyel kevesebben vannak, átálltak a háromvédős játékra, és több egyenlítési lehetőségük volt, Almási fejesét Száraz védte. A somorjaiak támadójátéka Pidrucsnij beállításával ismét fellendült, az ukrán játékos többször is megmutatta kiváló rúgótechnikáját, bár nem sikerült a hálóba találnia. A 83. percben Pančíkot bátor egyéni betörése után felvágták a tizenhatosban, a megítélt tizenegyest pedig Rymarenko könyörtelenül be is vágta – 2:0. A végjátékban a másik oldalon is jött egy büntető, Almásival szemben szabálytalankodtak, és a tavasszal még Somorján futballozó támadó sem hibázott – 2:1.

A somorjaiak viszont már megőrizték egygólos előnyüket, így első pontjaikat szerezték a bajnokságban, és elrugaszkodtak az utolsó helyről.

„A DAC játékosa vagyok, de először játszottam a MOL Arénában, és két gólt rúgtam, ez csodálatos – nyilatkozta boldogan a 20 éves Martin Rymarenko. – Hosszú ideje vártunk erre a győzelemre, nagyon örülünk neki. Ez a siker feldobja a hangulatot az öltözőben, mindjárt jobb kedvvel várhatjuk a többi meccset.”

Érdekes

FC STK 1914 Šamorín–FC Petržalka 2:1 (1:0)

Góllővők: Rymarenko (41., 84., a máasodikat 11-esből), ill. Almási (88., 11-esből).

Sárga lap: Pančík (STK).

Piros lap: Piroska (45., Petržalka).

Játékvezető: Jurenka, 1074 néző.

ŠAMORÍN: Száraz–Mezovský, Pončák, Válek, Šimčák–Pančík, Nagy P., Fuják (61. Pidrucsnij)–Veselovský (72. Leginus), Bednár (88. Čunta), Rymarenko.

PETRŽALKA: Valach–Horník, Szőcs, Nemec, Kupec (76. Pochylý)–Richnák (55. Gašparovič), Oravec (62. Čerňanský)–Kosorin, Turčák, Piroska–Almási.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?