A visszajelzés is fontos, nem csak a siker

Az Év atlétájának választották, az Év sportolója-szavazáson pedig hatodik lett – mindkét esetben megelőzte besztercebányai klubtársát, a szintén Eb-ezüstérmes súlylökő Martina Hrašnovát. Kolléganője nem vette zokon, hogy nem kapta meg a hölgyeknek kijáró elsőbbséget?Nagyon szívesen előre engedtem volna... Maťával már rég megbeszéltük, hogy ilyesmivel nem foglalkozunk. Én is örülok az ő sikereinek és viszont. Amikor a Duklában díjazták a legjobb atlétát, és megosztva kaptuk az elismerést, Martina még csalódott is volt, hogy hogyan lehet ez, ha az én eredményem országos csúcsot is jelentett, és jobb szezonom volt. De úgy, ahogy én is találnék az idényemben öt olyan dolgot, amelyben jobb voltam, ugyanúgy ő is megtehetné ezt. Nagyon kicsi volt a különbség köztünk, szerintem inkább a két szám eltérő mediális háttere miatt nyertem én. Újságírói végzettségem miatt is mindig igyekszem sok időt szánni a kollégáimra, míg Martina egyedül neveli kislányát, így próbál vele minél több időt tölteni. A díjak alapján nagyon jó évet tudhat maga mögött 2014-ben. Ön is így látja?Természetesen a csúcspont a zürichi Európa-bajnokság volt, az 50 km-en elért második hellyel az első érmemet szereztem meg nagy világversenyen, ráadásul kivételes hangulatú viadalon. De a teljes szezon az elképzelések szerint alakult. A téli felkészülés, az első tavaszi edzőtáborok és a versenyek is jól mentek, egy ideig még a gyaloglók világranglistáján is az élre kerültem április végén, május elején. Azaz csupa pozitív dolog történt velem, egy apróság kivételével, amikor a májusi kínai Világkupa-versenyen csak 28. lettem 20 km-en. Ezt a viadalt már aprólékosan kielemeztük, és arra jutottunk, hogy nem hibáztam, egyszerűen elfogyott az erőm. Tavaly nyolcadik lett az Év sportolója-ankéton, idén a hatodik. Jövőre a negyedik helyet célozza meg, vagy nagyobb ugrás is várható?A szavazásokon elért helyezéseknek természetesen minden sportoló örül, de senki sem emiatt igyekszik minél jobban teljesíteni. Én megpróbálok tovább javítani a teljesítményemen és újabb sikereket elérni. Hogy ez mire lesz elég a többi hazai sportoló jelentette konkurenciában, majd csak év végén derül ki. Én már most is megtisztelve érzem magam, mivel 2013 után másodszor is itt lehetek a gálán, ráadásul kettővel előbbre végeztem. Nagyon örülnék, ha mondjuk a pekingi vb-ről éremmel térnék haza, és a szlovákiai sportolók is gyűjtenének még egy rakás dobogós helyezést, annyit, hogy én a vb-érmemmel se férnék be a top tízbe. Nekem ez többet jelentene annál, mint hogy egy vb-ötödik hellyel bekerüljek a legjobb sportolók közé az ankéton. Jelenleg hogyan érzi, ott lehet a dobogón a világbajnokságon?A felkészülés még az ünnepek előtt elkezdődött, az első tesztelésen már át is estem, és azt láttuk, hogy a teljesítményem jobb lett. Ugyan még messze van a szezon, de már most várom a versenyeket. Ha egészséges leszek, alighanem még jobb eredményeket érhetek el 2015-ben. A felkészülésén változtat valamit a tavalyihoz képest?Kevesebb edzőtábort terveztünk be, mert nagyon kemény Eb után vagyunk, és idén vb vár ránk, utána pedig már olimpiai év van. Ezért kicsit lazább lesz a mostani felkészülés, amelyet hazai körülmények között, Besztercebányán kezdünk, ahol hipoxiás, oxigénhiányos helyiség is a rendelkezésünkre áll. Komolyabb külföldi edzőtábor csak egy lesz, Dél-Afrikában, amelyet viszont négyhetesre tervezünk, gyakorlatilag az egész februárt melegben és nagy tengerszint feletti magasságban fogom tölteni. Ez a könnyítés nem fog a jobb eredmény rovására menni?Úgy gondolom, nem. A felkészülés még inkább színvonalasabbá válik, csak kihagytuk a legfárasztóbb edzőtáborokat. Természetesen hosszabb távon ezt nem lehetne folytatni, hogy csak Besztercén leszünk, és három-négy évig nem mozdululunk ki onnan. De ezt most megengedhetjük magunknak, és a felkészülés egyelőre mintha magától menne, egyre jobban és jobban teljesítek az edzéseken is. Említette a hipoxiás helyiséget. Mi ez pontosan?Olyan, mint az oxigénhiányos sátor volt, csak most egy egész szobát alakítottak ki számunkra a Duklában. Légmentesen szigetelték a helyiséget, ahova egy generátoron át ritkább levegő áramlik be, olyan helyzetet és feltételeket szimulálva, mintha kb. 3000 méteres tengerszint feletti magasságban lennénk. Természetesen itt csak az oxigén szintjén lehet változtatni, nem mint a természetben, ahol a parciális nyomás nem állandó. De ez is nagyon hasznos számunkra – viszont megint csak érvényes, hogy hosszú távon és kizárólagosan nem támaszkodhatunk csak erre. Ellenben ha egy adott időszakban el szeretnénk kerülni az utazással járó fáradságot, nagyon jó szolgálatot tesz, beindítja a szervezetet. És emellett azért is hasznos, hogy nem kell fél évig várni az újabb magaslati edzőtáborra. Akkor ez nem teljes újdonság az ön számára?Nem, először 2011-ben Ausztráliában találkoztam a módszerrel, ahol egy teljes hipoxiás ház állt a rendelkezésünkre. Nagyon örülök, hogy a Duklában is kialakítottak egy ilyen helyiséget, mert bár a sátor sem rossz, de azért az ember eléggé korlátozva van benne, gyakorlatilag csak ülhet vagy fekhet, ami tízórás benntartózkodás esetén nagyon frusztráló tud lenni. A szobában viszont hárman-négyen is lehetünk egyszerre, így gyorsabban megy az idő. A sajtót bejárta az a kép, amikor örömmámorban úszva, szlovák zászlóval a kezében ünnepli az Eb-ezüstérmet. Hogyan gondol vissza azokra a pillanatokra? Lehet még fokozni azt az érzést?Azokat az érzéseket igyekeztem jól az emlékezetembe, a testem minden egyes sejtjébe belevésni, azzal, hogy ilyesmit még át akarok élni. Ez az, ami hajtani fog és motivál a felkészülésben, a kemény munkában. Azok az érzések még ma is élnek bennem. Egy hónapja néztem meg először a zürichi 50 km-es gyaloglás felvételét, és a hideg futkosott a hátamon, amikor az orosz Ivan Noszkovot megelőzve a 46. kilométeren feljöttem a második helyre és aztán beértem a célba. Verseny közben végig láttam, tudatosítottam, hogy a kis csapatunk ott van velem, és végig futnak mellettem, de a tévében nézbe úgy tűnt, mintha egy másik dimenzióból jött sportoló lennék – épp erre akarok emlékezni a jövőben is a nehéz pillanatokban. Diplomás újságíróként gyűjti az önről szóló cikkeket? Esetleg értékeli is a kollégák írásait?Nem érzem, hogy vállalkozhatnék a tapasztalt kollégák értékelésére. Ha valamivel esetleg nem vagyok teljesen elégedett vagy olyasmi lát napvilágot, ami nem a teljes valós kép, mindig meg tudtam beszélni a dolgot az adott újságíróval. Inkább csak apró félreértések szoktak adódni, mivel mindenkivel jó viszonyban vagyok. Az újságcikkek nagy része el van téve, bár bevallom, nem én vagyok a gyűjtő, ez a feleségem feladata, aki mindet példásan kinyírja és mappába teszi. A cikkeket el szoktam olvasni, hogy legyen visszajelzésem arról, miként értékelik a nyilatkozataimat, és hogy tudjam, a nyilvánosság és a tágabb környezetem mennyire érzékeli az eredményeimet. Az ember persze örül egy-egy kiemelkedő teljesítményének, de igazán akkor boldog a siker miatt, amikor arról visszajelzés érkezik, dicsérik őt, és érzi, hogy értékelik azt, amit csinál. Ez gyakorlatilag a siker másik összetevője. Nem gondolom magamról, hogy többet érnék bárki másnál, hogy valami extra különlegesre lennék képes, de tényleg boldog vagyok, ha valakinek örömet szerezhetek. Mit vár az új évtől?Mint minden sportoló, én is az egészséget említem elsőként, mert akármennyire is felkészült az ember, enélkül semmire sem megy. Remélem, a szerencse idén is mellettem fog állni, hogy egy év múlva is azt nyilatkozhassam, hogy elégedett vagyok az esztendővel. Hogy ez egy nagyon áhított újabb érem lesz-e a világbajnokságról, az sok körülményen fog múlni.