A vereség ellenére sem csügged a DAC

krisz

A DAC futballcsapata 2:1-re kikapott hazai pályán a görög Atromitosztól a labdarúgó Európa-liga-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén, de Peter Hyballa vezetőedző és a játékosok szerint sem lefutott még a párharc.

„Formában és lendületben vagyunk. Ez mindenképpen nekünk kedvez” – mondta Peter Hyballa az Atromitosz elleni mérkőzés előtt, amikor arról kérdeztük, hogyan befolyásolhatja találkozót, hogy az Atromitosz még nem játszott tétmeccset, a DAC viszont már túl van három kemény összecsapáson.

Ronan hibája

Az első húsz perc teljesen az edző szavait igazolta. Az Atromitosz ebben az időszakban „nem is látta a labdát” (ezt is Hyballa mondta, csak már a meccs után), a DAC dominált és irányított, Kalmárnak volt egy jó lövése is.

Aztán Connor Ronan elvesztette a labdát a középpályán, a görögök megindultak, Umbides első lövését Kružliak még blokkolta, de az argentin jobbszélső kapásból újra rálőtte – 0:1.

„A meccs előtt beszéltünk róla, hogy a jobbszélsőjük 37 éves, hú, öreg, aztán közben ő volt az egyik legjobb játékosuk” – ismerte el utólag Vida Máté.

Ronan továbbra is zavartan játszott, még kétszer ellenfélhez passzolt, ezt már Hyballa sem bírta nézni, és a 30. percben lekapta a pályáról az ír középpályást. „Ilyenkor egy edzőnek reagálnia kell – magyarázta a tréner. – Vagy pozitív energiát kell adni a játékosának, eleinte ezt is csináltam, de aztán volt még két totális kihagyása, ezért le kellett hoznom. A csere végül nem lett rossz.”

Vida bombagólja

Hogy nem lett rossz, az elég szerény megfogalmazás – Vida Kristopher a beállása után öt perccel brutális gólt vágott a léc alá – 1:1. „Nyilván szerettem volna még jobban odatenni magam, és bizonyítani” – felelte Vida a kérdésünkre, hogy benne volt-e abban a lövésben az előző meccsek frusztrációja is. „Nem volt gond, hogy a padon kezdtem, ez az edző döntése, bíztam benne, hogy be fogok állni. A lényeg, hogy hozzá tudtam tenni a játékhoz, sajnálom, hogy nem sikerült többet kihozni belőle” – fogalmazott a magyarországi középpályás.

Vida bejelentkezett a Puskás-díjért, írta a DAC honlapja a találatról, a csapat pedig újra bejelentkezett a győzelemért: aki látta a korábbi három meccset, az sejtette, hogy a gól szárnyakat fog adni a sárga-kékeknek.

Ez részben így is történt, de az Atromitosz a visszafogott kezdés után megmutatta a kvalitásait. A kontráik mindig veszélyesek voltak, és nagyon jól zárt a védelmük a két középhátvéddel és a védekező középpályásokkal.

Még a félidő vége előtt újra lecsaptak, Umbides beadását Velliosz tette tovább lábbal, Manusszosz pedig közelről a hálóba vágta a labdát – 1:2.

Hiányzott a flow

A sárga-kékek korábbi három tétmeccsén a szezonban mindig a második félidő volt a jobb, erre most is megvolt az esély, de az Atromitosz szervezett védelme ellen nem volt könnyű érvényesülni. Divkovicnak volt egy ígéretes betörése, a labdabirtoklásban egyértelműen a DAC volt a jobb.

„A 60–70 perc között azért izgultam. A DAC akkor jobban nézett ki” – ismerte el Jannisz Anasztasziu, a görögök vezetőedzője, aki három éve a holland bajnokságban már állt szemben Hyballával, amikor a DAC mostani edzője a Nijmegen, a görög szakvezető pedig a Roda gárdáját irányította.

Az utolsó húsz percben viszont nem jött az a fajta dunaszerdahelyi roham, amit akár Krakkóban, akár Aranyosmaróton tapasztalhattunk. A DAC mintha fejben elfáradt volna, az előző három meccsen fel tudott állni vert helyzetből, egyszer még a görögök ellen is, de az ötödik „comeback” már nem volt benne a játékukban.

Hiányzott a flow a pályáról és a lelátóról is, a drukkerek ugyan lankadatlanul énekeltek, de beleragadtak egy monoton rigmusba. „Ha nekünk megy a játék, belelendülnek a szurkolók is. De néha ennek fordítva is működnie kell. Ez most nem volt tűzijáték” – méltatlankodott a meccs után Hyballa.

A meccs vége már egyértelműen az Atromitoszé volt, a csereként beállt Farley megadhatta volna a kegyelemdöfést a DAC-nak, Jedličkát kétszer elfektette, de végül a felső kapufát találta el. „Örültem, hogy a bíró lefújta a meccset” – ismerte el Hyballa is.

Lesz még egy visszavágó

A DAC edzője viszont nem hajlandó csüggedni a visszavágó előtt. „Látom az arcokon, hogy nem hisznek a továbbjutásban. A lényeg, hogy én hiszek. Krakkóban is azt gondolták a hazaiak, hogy már továbbjutottak. De ennek a klubnak őrült edzője van, majd meglátjuk, mi történik Athénban” – mondta a szókimondó tréner.

A játékosok sem adják fel a reményt. „Az elsődleges cél az lesz, hogy idegenben minél több gólt tudjunk rúgni. Most kicsit magunkat vertük meg. Nagyon sok volt a labdaeladás, nagyon sokat kellett ezért visszafelé is futnunk, talán ez volt az, ami miatt kicsit elfáradtunk a végére, és még több lett a hiba. Ha a hibákat kiküszöböljük, nem lesz gond” – vélekedett Vida Kristopher.

„A 70. perctől kicsit elvesztettük a koncentrációt, de úgy érzem, idegenben győzni tudunk. Most sok labdát elvesztettünk, az utolsó passzok nem ültek. Ki kell elemezni ezt az utolsó húsz percet, és a jövő héten továbbjutóként hazatérni” – jelentette ki a csapatkapitány Kalmár Zsolt.

Vasárnap bajnoki

Pihenésre azonban nincs sok idő, vasárnap (19.00) újabb bajnoki vár a sárga-kékekre, a MOL Arénában az újonc FK Pohronie együttesét fogadják.

„Szerencsére nincs sérültünk – jegyezte meg Hyballa, amikor arról faggattuk, elég bő-e a kerete ahhoz, hogy bírja ezt a kettős terhelést. – Szerintem ez a keret elég nagy, 20 játékosunk van, ennél nagyobbat nem is szeretnék. Mit csináljak 25 játékossal? Azok, akik a tizenkilencediktől a huszonötödik helyen vannak, nem is játszanának, csak az orrukat piszkálnák. Fiatal játékosoknak is lehetőséget adok, és a Fortuna Liga nem az Európa-liga.”

A dunaszerdahelyi klubtörténet legfiatalabb élvonalbeli futballistája, Dominik Veselovský az Atromitosz ellen is pályára lépett, Čmelík helyett cserélték be. „Hogy mit játszik? Gyerekes focit? – kérdezett vissza Hyballa egy újságírói felvetésre, hogy Veselovský tehetsége vitathatatlan, de több labdát is elvesztett. – Itt Szlovákiában mintha nem hinnének a saját tehetségeikben. Láttam a Slovant előző nap, nem volt egy top teljesítmény, pedig tapasztalt játékosokkal játszanak. Veselovskýt azért játszatom, mert tud ezen a színvonalon focizni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?