A vártnál nehezebben győztek a komáromiak

komáromi focisok
Komárom |

A II. labdarúgóliga első tavaszi mérkőzésén, a bajnokság 18. fordulójában a komáromi KFC nagy küzdelem után 2:0-ra győzött a kiesési zónában tanyázó ligaújonc Dolný Kubín együttese felett.

 

A komáromiak már a 2. percben megszerezhették volna a vezetést. Az első támadásuknál a felezővonalnál Štepanovsky szerzett meg egy labdát, amellyel a gyors Drugát indította, aki meredek passzal a tizenhatos közelébe gurított, Pastorek jókor érkezett, és 17 méterről csak centiméterekkel lőtt a jobb felső sarok fölé. Nem sokáig kellett várni a második komáromi helyzetre sem, mert a 9. percben Németh Tamás második szöglete után a tizenhatoson belül pattogott a labda, végül Štepanovský lábáról a Récséről Komáromba igazolt Miroslav Antal elé került, aki kapásból alaposan fölé durrantott. A mérkőzés legnagyobb gólhelyzete a 22. percben maradt ki. Štepanovský a bal oldalon szöktette Némethet, aki a tizenhatos sarkáról az üresen hagyott Antal elé tálalt, aki 10 méterről nem találta el a kaput.

A kihagyott gólhelyzetek mozgósították az egyébként gyors alsókubíniaket, akik a 25. percben a 16-os vonaláig jutottak, ahonnan Dávid Jackuliak kecsegtető hekyzetből lőtt fölé.

A második félidőben sem változott a játék képe. Pastorek helyére Radványi Miklós vezetőedző a kapura veszélyes Ganbayart küldte be, aki által élénkült a játék, s a második játékrészben a hazaiak láthatóan többször foglalkozttatták a bravúrokat is bemutató Matej Vajs kapuját. A 45. és a 50. perc között kétszer is bevehették volna vendégek kapuját, de az alsókubíniak hálóőre résen volt, illetve a labda kerülte el a kaput.

Az utolsó fél órára mind a két edző cserékre szánta el magát. A 65. percben Tóth Gábor állt be a sokat futó Boris Druga helyett, majd később Mészáros András és Bayemi váltotta Antalt és Štepanovskýt. A cserék élénkítették a hazaiak játékát, s az utolsó negyedórában a Duna-partiak be is szorították a vendégeket a saját térfelükre. A gólveszélyes helyzetek szaporodtak – a 67. percben Dan Ožvolda távolról, a 70. percben pedig Németh Tamás szabadrúgásból veszélyeztette a vendégek kapuját.

A lelátón már többen elkönyvelték, hogy a gól nélküli döntetlen következtében csak 1 pont marad Komáromban. De nem így történt. A 84. percben egy rövid szöglet után Šmehyl Ganbayar fejére ívelte a lábdát aki a hosszú sarokra csúsztatott, a labdát pedig Tóth Gábor juttatta a hálóba – 1:0. Többen már a hármas sípszót várták, amikor egy hárompasszos támadás után Bayemi átadását ismét Tóth Gábor 6 méterről kapásból lőtte a hálóba – 2:0.

Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A gólhelyzetek kimaradtak, de végig fölényben játszottunk. A második félidőben is mi domináltunk de támadásainkat sokáig nem tudtuk góllal befejezni. Változást a cserék hoztak, a meccs végén a helyzeteink negyedének értékesítésével 2:0-ra győztünk. A fiúk igyekeztek teljesíteni azt, amit a meccs előtt megbeszéltünk, örülünk a győzelemnek – értékelt a Radványi, akinek védenceire holnap a nagyszombatiak elleni Szlovák Kupa-negyeddöntő vár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?