A Slovan–Trnava nézettebb volt, mint a Real–Barcelona

foci
Pozsony |

Egekbe szökő közvetítési díjak, átláthatatlan tenderek, eltérő televíziós stratégiák – cseh és szlovák sportcsatornák képviselői egy pozsonyi konferencia keretében cseréltek eszmét a témában.

Mind a négyen maximálisan egyetértettek abban, hogy a sportközvetítések egy fix pontot jelentenek a változó (média)világban: a streamingszolgáltatások térnyerése idejében, amikor a klasszikus tévécsatornák műsorai szinte azonnal visszanézhetőek és a néző saját kedvére alakíthatja az esti műsort, egy-egy meccset, sporteseményt az érdeklődők döntő többsége jelen időben akar látni. Így aztán nem véletlen, hogy – a meg-megszűnő adók mellett – egyre több platform invesztál sportos tartalmakba.

A határ a csillagos ég

A kereslet növekedése értelemszerűen maga után vonja az árak emelkedését is. „2008 és 2010 között volt egy focis csomagunk, ami magába foglalta a hazai bajnokságot, a válogatott meccseit, a BL-t és a Premier League-et. Egy ilyen csomag ma annyiba kerülne, mint a köztévé egész évi költségvetése” – érzékeltette a drágulást Marcel Merčiak, az RTVS intendánsa. Az ismert sportkommentátor egy másik példát is hozott az őrült árakra: a tengerentúli profi amerikaifoci-bajnokság 12 évre szóló közvetítési jogát több ottani csatorna közösen vette meg 113 milliárd dollárért. Azaz egyetlen NFL-meccs közvetítése (a szezononkénti 126-ból) 75 millióra jön ki…

„Míg az előző időszakban az Európai Labdarúgó-szövetségnek fontos volt az is, hogy lehetőleg ingyenesen hozzáférhetők legyenek a közvetítések, addig mostanra a pénz maradt az egyedüli kritérium. Sarkítva azt is mondhatnám, nincs messze az idő, amikor egy sejk megveszi magának házi használatra a BL-t, mert ötször annyit tud fizetni a jogokért, mint a tévétársaságok” – jegyezte meg Merčiak.

Kollégája, Roman Neuschl, a Joj sportigazgatója is negatív tapasztalatairól számolt be az UEFA-t illetően, amikor a nemrég indított sportcsatornájukkal versenybe szálltak a BL-ért. „11 oldalas kérdőívet kellett kitöltenünk a legkülönfélébb dolgokról, a csatorna célcsoportjától kezdve az online felületeinket érintő adatokig. Egyfajta pontozásos rendszert állítottak fel, de arról, hogy az árajánlatunk megfelelő-e, semmilyen visszajelzés nem érkezett. Nem tudtuk meg, hogy a sikerességhez elég lett volna mondjuk plusz 100 ezer euró, vagy adott esetben sokmilliós nagyságrendekről beszélünk-e. Ez alapján merem állítani, csak az lehet sikeres, akinek vannak belső információi, vagy simán csak szerencséje van” – mondta Neuschl.

De nem jobb a helyzet a jégkorong terén sem. „Húsz éve nem hívtak meg a világbajnokság közvetítési jogait értékesítő tenderbe, hiába próbálkoztunk” – állította Martin Lisý, a Markíza sportért felelős főszerkesztője.

Kiskapuk

A csillagászati összegek csökkentésének egyik módja a megosztott közvetítési jog. Így tűzheti például műsorra az RTVS Šport a szlovák labdarúgó-válogatott minden második Nemzetek Ligája-meccsét. „Mi adhatjuk a sorozatbeli nyitómeccsünket, de a második találkozóról, a kazahok elleni nagyszombati meccsről még bevágások sem lehetnek. Még a harmadik mérkőzés előtti stúdiós felvezetésünk során sem” – sóhajtott fel Merčiak, hozzátéve, bár két és félszer többe került a mostani csomag az ezt megelőzőnél, 50%-kal kevesebb közvetítést tartalmaz.

A Jojt képviselő Neuschl elmondta, ők a másik utat választották. Mivel esélyük sincs megszerezni világesemények, neves bajnokságok közvetítési jogait, a szlovákiai sportra fókuszálnak. Figyelik az utánpótlás-korosztályt, és a fiatalok sikereiből kiindulva, a bennük rejlő potenciálban bízva választják ki azon sportágakat, amelyek eseményeit közvetítik. Persze ehhez is járul pluszköltség, mivel az egész gyártási folyamat anyagi hátterét nekik kell biztosítaniuk, nem elég csak továbbítaniuk a külföldi szignált. Bíznak azonban benne, hogy a hozzáadott érték, amit ez magában hordoz, a nézők körében is jó fogadtatásra talál.

Hogy ez működhet, azt épp a konkurens kereskedelmi csatorna képviselője erősítette meg. „Nem hittünk a szemünknek, amikor azt láttuk, hogy a Fortuna ligás Slovan–Trnava meccsnek nagyobb volt a nézettsége, mint a szintén aznap játszott Real–Barcának” – árulta el Lisý azzal, hogy az imidzsépítésben is fontos szerepe van a hazai sport felvállalásának.

Persze a nézettségi adatok nem minden esetben borítják a papíformát. „Szlovákiában magasan a hoki-vb szlovák meccsei a legnézettebbek. Nagyon sokan figyelik a Tour de France-t is Peter Sagan miatt, de Petra Vlhová alpesisí-futamai is nézettek, pedig főműsoridőnek egyáltalán nem mondható időpontokról van szó. Ellenpélda az atlétika, amely Usain Bolt visszavonulásával elveszítette a varázsát, és érezhetően visszaesett a nézettsége” – tette hozzá Merčiak.

„És igen, a tévécsatornáknak joguk van hozzá, hogy meghatározzák a meccsek kezdési időpontjait, még ha ez arrogánsan is hangzik” – zárta le a beszélgetést a többi résztvevő hallgatólagos egyetértésével Neuschl.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?