A Real Madrid még soha nem költött ennyit új igazolásokra

Luka Jovic

A madridi Marca és más spanyol napilapok egybehangzó számításai szerint korábban soha nem költött ennyi pénzt labdarúgók szerződtetésére a Real Madrid, amely a nyári átigazolási időszakban eddig már nagyjából 303 millió eurós "bevásárlást" tartott.

A fővárosi gárda az eddigi rekordot jelentő összeget 2009 nyarán költötte el, akkor többek között a portugál Cristiano Ronaldót, a brazil Kakát, valamint a még mindig a Realnál futballozó francia Karim Benzemát vásárolta meg.

A Real az elmúlt hetekben 100 millió euró körüli összegért szerződtette a Chelsea-től a világbajnoki bronzérmes belga Eden Hazard-t, megvette az Eintracht Frankfurttól a szerb válogatott Luka Jovicot 60 millió euróért, illetve az FC Porto brazil védőjét, Eder Militaót 50 millióért. Rajtuk kívül már Real-szerződéssel rendelkezik a szintén brazil Rodrygo, aki a Santostól érkezett 45 millió euróért, szerda este pedig a francia Ferland Mendy leigazolását jelentették be Madridban, a védő 48 millió euró ellenében hagyta ott az Olympique Lyont.

A spanyol lapok számításai szerint az összesen 303 millió eurós költekezés 49 millióval több, mint 2009-ben, és a sornak még nincs vége, a Real ugyanis többek között a francia válogatottal világbajnok Paul Pogbát is meg akarja szerezni a Manchester Unitedtől a nyár folyamán.

A Real Madrid 2016-ban, 2017-ben, majd 2018-ban is megnyerte a Bajnokok Ligáját, azonban a májusban zárult idényben csak harmadik lett a spanyol bajnokságban, a BL-ben a nyolcaddöntőben búcsúzott, a Király Kupában pedig éppen az ősi rivális FC Barcelonával szemben maradt alul az elődöntőben.

Florentino Pérez, a klub elnöke már a szezon hajrájához közelítve, március elején visszahívta vezetőedzőnek a korábbi sikerkovács francia Zinedine Zidane-t, és bejelentette, hogy nyáron jelentősen megerősíti a csapat keretét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?