A Porto elnöke szerint Cristiano Ronaldo túl drága a portugál kluboknak

Cristiano Ronaldo k

Pinto da Costa, a Porto labdarúgócsapatának elnöke szerint Cristiano Ronaldo túl drága a portugál kluboknak.

A 37 éves futballista november végén bontott szerződést a Manchester Uniteddel, majd a katari világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt a portugál válogatottal.

Az ötszörös aranylabdás játékos jelenleg szabadon igazolható. Korábban – a Marca című spanyol lap szerint – a szaúdi al-Nasszr együttese évi 200 millió eurós szerződést ajánlott a portugál klasszisnak, ám Ronaldo nem fogadta el az ajánlatot. Egy hete pedig a sportfogadással foglalkozó oddschecker.com azt írta, a portugál Sporting lehetne a legesélyesebb a szerződtetésére.

„Kizárólag tőle függ, hiszen a klubok érdeklődnek iránta. Portugáliában azonban egyik csapat mögött sincs olyan anyagi háttér, amely lehetővé tenné annak az összegnek az előteremtését, amit ő eddig keresett és továbbra is kapni szeretne” – mondta Pinto da Costa, majd rögvest hozzátette: pedig Ronaldo megérdemelné.

Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes futballista a vb után Spanyolországba utazott, és a Real Madrid edzőközpontjában készül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?