A Paris Saint-Germain menesztette Thomas Tuchel vezetőedzőt

Thomas Tuchel

A francia labdarúgó-bajnokságban címvédő Paris Saint-Germain irányítói kedden közleményben jelentették be, hogy menesztették a vezetőedzői posztról Thomas Tuchelt.

A Ligue 1 tabelláján most harmadik párizsi egyesület katari elnöke megköszönte a német trénernek és stábjának az elmúlt években végzett munkát. Ez pedig azt jelenti, hogy a másodedző, Lőw Zsolt Tuchellel együtt távozni kényszerül a francia fővárosból.

A PSG a közleményben emlékeztetett rá, hogy a 47 esztendős szakember 2018 júliusában vette át a csapat irányítását, és 127 tétmérkőzésen 95 győzelmet aratott 12 döntetlen, valamint 20 vereség mellett. Kiemelték, hogy Tuchel két bajnoki címet, valamint Francia Kupát és Ligakupát is nyert a PSG-vel, amely augusztusban fennállása során először játszhatott a Bajnokok Ligája döntőjében.

Tuchel távozásáról már karácsonykor beszámoltak német és francia lapok, de a hivatalos megerősítésére eddig várni kellett. A PSG vezetőedzői posztjára sajtóhírek szerint az argentin Mauricio Pochettino a legesélyesebb jelölt, ő pedig állítólag arra készül, hogy kinevezése esetén honfitársát, a hatszoros aranylabdás Lionel Messit Barcelonából Párizsba csábítsa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?