A nagymegyeri veterán súlyemelők 75 érme

nagymegyeriemelok

Tonnák tömkelegét lökték-szakították eddig a magasba a nagymegyeri veterán súlyemelők. Több mint két évtizede szállítják az érmeket a világversenyekről. Idén a wieliczkai világbajnokságon megszerezték a hetvenötödiket is. Világukba ad betekintést Lénárt Rudolf csapatvezető.

Lengyelországi éremmérlegük 2 arany, 1 ezüst és 2 bronz. Elfogadható helytállás?

Csapatvezetőként már elvártam a fiúktól az ilyen szereplést, s az eredmények is azt mutatják, sikeresek voltunk. Ehhez rögtön hozzáteszem, hogy egyik legfiatalabb versenyzőnk, Dingha Roland harmadik helyével megszerezte Nagymegyer 75. Európa- és világbajnoki érmét.

Megály János első vb-címét nyerte, s rögtön duplázott, hiszen a 81 kiló mellett az M60-as kategória abszolút sorrendjében is első lett. Hogyhogy ilyen jól ment a kétszeres Európa-bajnoknak?

Annyi éves, amennyi, vagyis elmúlt hatvan. Életében olyan időszak jött, hogy van ideje sokat edzeni. Ő a legbecsületesebb az összes veteránom közül. Vagyis minden edzésen ott van, és elvégzi a kemény munkát. Soha nem panaszkodik, fáradtságról nem szokott beszélni. És mindezt szerencsére sérülésmentesen tudja hozni, amivel abszolút kivételesnek számít köztünk.

Juhász Lászlónak két évvel ezelőtti vb-aranya után ezúttal ezüst jutott. Mi hiányzott elsőségéhez?

Lakásból családi házba költözött, s onnantól kezdve alig tudott edzésre járni, mert belemélyedt új otthona átalakításába. Ez elvitte a vb-címét is, őt ugyanis nehéz megverni, ha rendesen felkészül. Megígérte, ha elkészül a házzal, újra edzésbe áll.

Mezei Tibor háromszoros világ- és hétszeres Európa-bajnokként csak bronzot szerzett. Ez kellemetlen meglepetés?

Engem annyira nem lepett meg. Arra is gondoltam, hogy nem tudja majd befejezni a versenyt. Nagyon elfoglalt mostanában, de megígérte, hogy december közepétől nyugdíjba megy, és utána újra edzésbe áll a kedvemért, s onnantól kezdve nem a harmadik helyért fog harcolni, hanem újra az elsőért. A vb-felkészülés során mindannyiunkat megviselt a nagyon meleg nyár. Olyankor nehéz arra rászánnia magát az embernek, hogy 35 fokos edzőteremben még tornázzon is. Ha kinyitja az ablakot, azért nem jó, ha becsukja, nincs levegő, ha a klímát elindítja, akkor megfázik...

Dingha Roland első érmét, szintén bronzot gyűjtött be a világversenyen. Számoltak azzal, hogy felérhet a dobogóra?

Abszolút nem. Hatodik helyéért is minden további nélkül kalapot emeltem volna neki. Végül többszörit is megérdemelt. Fiatalon emelt, aztán átment bokszolni, majd sokéves kihagyás után néhány esztendeje tért vissza a tárcsák világába. Becsületesen tornázik, nagy darab, erős emelő. Számunkra meglepetés volt wieliczkai helytállása. Mások is indultak sorainkból, de érem nélkül végeztek.

Nem csak a világbajnokság volt a versenynaptárukban 2023-ban. Hol mindenhol hallattak magukról?

Pódiumra léptünk a veteránokkal a nagymegyeri ligás csapatokban is. Sikerült megrendeznünk idén az öregfiúk kilencedik versenyét városunkban. Idehaza is, meg a cseh veterán ligában – ahonnan korábban sorra hoztuk az elsőségeket – egy lengyel klub előzött meg bennünket. Ezúttal ők voltak a jobbak.

Éremmustra

Nagymegyeri súlyemelők Wieliczkában

M35, 81 kg: 7. Ládi László 217 kg (97+120)

M40, 81 kg: 10. Czingel Róbert 198 (91+107)

M50, 81 kg: 6. Németh Vince 200 (90+110); +109 kg: 3. Dingha Roland 196 (85+111)

M60, abszolút sorrend: 1. Megály János 369,141 Sinclair-pont; 73 kg: 2. Juhász László 152 (70+82); 81 kg: 1. Megály János 199 (83+116); 109 kg: 3. Mezei Tibor 195 (90+105)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?