A magyar arany többet ér a szlováknál

Budapest/Pozsony |

<p>A Magyar Olimpiai Bizottság még nem döntötte el, mekkora jutalmat kapnak a londoni olimpián érmet szerző sportolók. A konkrét összeget csak az ötkarikás játékok után határozza meg, előre csak a jutalmazási elveket rögzítette.</p>

„A pekinginél nem érhet kevesebbet a londoni arany. Négy éve húszmillió forintot kaptak a bajnokok” – mondta lapunknak korábban Molnár Zoltán, a MOB főtitkára.

A Szlovák Olimpiai Bizottság (SOV) viszont már döntött: az aranyért 45 000 euró jár, ez jóval kevesebb, mint amit a magyar aranyérmesek kapnak (nagyjából 12,8 millió forintnak megfelelő összeg). A szlovák ezüstérmesek 35 000, a bronzérmesek 25 000 eurót kapnak, de a nyolcadikként végző olimpikonoknak is jut 4000 euró. Ha nem egyéni számról van szó, úgy a prémium az egység minden tagja után a meghatározott összeg 75 százaléka, tehát a komáromi kajaknégyes aranyérem esetén 146 250 eurót oszthatna el.

„Pekinghez képest emelni akartuk a jutalmakat, s figyelembe vettük a többi európai országban megszabott díjazást is, így az elfogadott összegek megfelelőek, arányosak” – nyilatkozta Jozef Liba, a SOV főtitkára. A pénz egyik felét az SOV szponzorai, a másikat az állam állja.

Összehasonlításképpen: a jóléti országnak számító Ausztriában az olimpiai aranyérmesek fejenként csupán 27 ezer eurónak (körülbelül 7,8 millió forintnak) megfelelő összeget, aranypénzt kapnak, míg az ezüstöt szerzők 21 ezer, a bronzérmesek pedig 18 ezer eurónyi aranyhoz jutnak. (ú, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?