A franciák többsége aggódik a párizsi olimpia biztonsága miatt

Párizs 2024

A jövő nyári olimpiával kapcsolatban megkérdezett franciák többségét aggasztják azok a biztonsági és közlekedési problémák, amelyekkel a játékok során szembesülhetnek – derült ki az Elabe közvélemény-kutató friss felméréséből.

A francia cég összegzése szerint a fő félelmek a biztonsággal kapcsolatosak (63 százalék), a közlekedési aggályok a második helyen állnak (58 százalék). Az ezer válaszadó 20 százalékát lelkesíti a közelgő sportesemény, 48 százalékuk azt mondta, hogy nem érdekli az olimpia, míg 32 százalék szkeptikusan nyilatkozott.

A véleményt nyilvánítók 64 százaléka biztos abban, hogy minden olimpiai létesítményt időben üzembe helyeznek. A párizsiak bő kétharmada (67 százalék) úgy gondolja, a főváros készen áll majd arra, hogy hatalmas vendégáradatot fogadjon. Ugyanakkor míg a turistasereg megjelenését a megkérdezettek fele összességében pozitívnak tartja, 49 százalékuk éppen ellenkezőleg, elégedetlen ezzel a kilátással.

Hetvenhárom százalék túl magasnak tartja a jegyek árát, s mindössze kilenc százalék gondolja úgy, hogy az alacsony jövedelműek kedvezményes viteldíjak mellett élvezhetik majd az élő versenyeket. A válaszadók 68 százaléka szerint a játékok szervezési költsége túl magas (2023 márciusában mintegy 8,8 milliárd eurónyi összegről szóltak a hírek, a biztonsági költségek nélkül).

A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik. A játékok megnyitójára a Szajna folyón kerül sor, ekkor a nemzeti csapatok áthajóznak Párizs központján. A parton várhatóan 600 ezer néző foglalhat majd helyet. A rendet a francia főváros utcáin ezen a napon 45 ezer rendfenntartó ellenőrzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?