A brit miniszterelnök is elítélte Suarezt

London |

<p>David Cameron brit miniszterelnök egyetért Luis Suareznek, az FC Liverpool labdarúgójának súlyos eltiltásával, s megdöbbentő cselekedetnek nevezte, hogy az uruguayi csatár múlt vasárnap megharapta a Chelsea játékosát, Branislav Ivanovicot.</p>

 

"Mint apa, s mint emberi lény is teljes mértékig egyetértek Suarez tíz mérkőzésre szóló eltiltásával. - kommentálta a kormányfő az angol szövetség szerdai döntését. - Van egy hétéves kisfiam, aki imádja a futballt, számára és minden hozzá hasonló fiatal számára ijesztő példa volt ez az eset."    A Liverpool vezetőedzője, Brendan Rodgers szintén elítélte csatára tettét, ugyanakkor jelezte, hogy erősen túlzónak érzi az eltiltás mértékét. Szerinte a döntésben komoly szerepet játszottak a vasárnap óta magas körökből érkező, s a miniszterelnökéhez hasonló nyilatkozatok.    "Nincs kétségem afelől, hogy ezen megnyilvánulások szerepet játszottak az ítéletben" - mondta a szakember.    A kormányfő röviddel azután, hogy hallotta Rodgers nyilatkozatát, kijelentette: magánemberként mondta el a véleményét, s biztos abban, hogy az illetékes testület a tények alapján, senkitől sem befolyásolva hozta meg határozatát.    Suarez a 2-2-es döntetlennel zárult találkozó 97. percében szerezte meg az egyenlítést és az egy pontot érő gólt, teljesítményére azonban rányomta a bélyegét a 74. percben történt incidens, amikor a Chelsea 16-osán belül egyszerűen beleharapott riválisa karjába.    A támadót klubja pénzbírsággal sújtotta, ő maga pedig nyilvánosan elnézést kért cselekedetéért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?