Villámgyors válasz a hirtelen kihívásra. Füleknek megtérítik az idei aszfaltozás költségeit

f
Fülek |

Kifizetődött az önkormányzat gyors reagálása a Szlovák Köztársaság Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizációért Felelős Minisztériumának felhívására állami támogatás nyújtására a régiófejlesztés terén - a régió közlekedési és műszaki felszereltségének javítására, illetve építmények javítására. A tárca állami költségvetésből megtéríti a 2021-ben megvalósított aszfaltozásra fordított önkormányzati kiadásokat - tudatta az Új Szóval Mikuš Kovácsová Klaudia szóvivő.

Agócs Attila polgármester tájékoztatása szerint a tárca október elején jelentette be a felhívást, amelyre csak november elejéig lehetett pályázni. „Mindössze egy hónap állott rendelkezésünkre, és gyorsan kellett reagálnunk. Megérte, a minisztérium elfogadta a 161 ezer eurós támogatási kérelmünket” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a pályázók a tizenkét legkevésbé fejlett járás önkormányzatai voltak, amelyekben hatályukat múlták az akciótervek. A minisztérium így megtéríti a városnak a Kukučín utca és a Május 1. utca átfogó felújítását, a Mocsáry utca egy részének, a Lidl áruház előtti kereszteződés, valamint a Daxner utcai óvodát a papréti lakóteleppel összekötő járda felújítását.

A város a támogatást a jövő év folyamán helyi utak és burkolt területek nagyobb méretű rekonstrukciójára fordítja. „Alig várjuk, hogy a támogatásnak köszönhetően egy kicsit könnyebbé tegyük a város költségvetését. A jelenlegi bizonytalan helyzetben, amikor infláció van, rohamosan drágul az energia és az építőanyag, növekszik a munkaerőköltség, és senki sem tudja igazán, mi vár ránk jövőre. Ezért minden külső forrás óriási haszon a városnak” – zárta gondolatait a polgármester.

A Szlovák Köztársaság Beruházási, Régiófejlesztési és Informatizációért Felelős Minisztériuma 161 012,21 euró összeggel sikeresen támogatta Fülek Város Önkormányzatát a Pályázati felhívás területfejlesztési támogatások tárgykörébe tartozó dotáció elnyerésének keretén belül 12861/2021/OSMRR .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?