Vasárnap Kassán is kevesebben fordultak meg a tesztelőpontokon (FOTÓK!)

Vasárnap Kassán is kevesebben fordultak meg a tesztelőpontokon
Kassa |

A szombati nappal ellentétben tegnap az ország második legnagyobb városában és a környező településeken is jóval lassabban indult be a tesztelés. Míg szombaton számos településen óriási sorokban kígyóztak a tesztelésre igyekvők, addig ma délelőtt csak néhány embert lehetett látni a tesztelőpontokon és azok közelében.

Kassa város legfrissebb tájékoztatása szerint a szombati nap folyamán mintegy 95 ezer embert, vagyis a város lakosságának megközelítőleg felét sikerült letesztelni, melyből a lakosság nemegész 0,5 százaléka volt fertőzött. A magisztrátus véleménye szerint pár ezren inkább a környező falvak tesztelőpontjait választották, abban bízva, hogy ott kisebb sorok lesznek. A szombaton regisztrált számok azonban óriásit zuhantak, a városban található tesztelőpontok többségét ma délelőtt csupán pár százan látogatták meg. „A város legnagyobb tesztelőpontja a város szélén található repülőtéren van, ahol egy óra leforgása alatt több mint 300 autóst tudunk letesztelni. Vasárnap délelőtt azonban drasztikus fordulatotra került sor, nem teszteltünk, mert szinte egy lakos sem fordult meg a szóban forgó tesztelőpontokon. A csapatok többsége nem dolgozott, csak itt-ott szálingózott be egy-két lakos.

Galéria

A Luník IX lakótelepen azonban sokkal másabb volt a helyzet, a viszonylag nagynak számító városrészen csak egy tesztelőpont kialakítását engedélyezte a katonaság, azonban a tesztelés iránti érdeklődés fokozottan magas volt. Mivel a repülőtéren leállt a munka, egy autóbuszt áthelyeztünk a Luníkra, ahol többek között a hajléktalanok tesztelése is kimondottan nagy sikerrel járt. A szombati nap folyamán megközelítőleg 500 hajléktalant teszteltünk le, a mai napon pedig további 1500 van tervben“ – közölte a sajtó képviselőivel Jaroslav Polaček, Kassa város főpolgármestere. A város első emberének kijelentését követően személyesen is ellátogatottunk a belvárosban található tesztelőpontokhoz, legtöbb esetben valóban egy helyben vesztegeltek a csapatok, és a belvárosban is csak nagyon kevés emberrel találkoztunk.

Szombathoz képest érezhetően alacsonyabb a részvét, a tesztelőpontok vasárnap reggeli megnyitása óta csak néhányan jöttek el leteszteltetni magukat. Nem tudjuk, hogy ez miért van, de nem kizárt, hogy a nap későbbi szakaszában újra beindul a folyamat

– mondta lapunknak az egyik belvárosi tesztelőpontnál felügyelő rendőr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?