Munkanapokon hosszú, beláthatatlan kocsisor kígyózik a városba vezető útszakaszon.
Két elkerülőúttal számolnak Vágsellyén
A júniusi önkormányzati ülésen mutatták be a testületnek a város által megrendelt átfogó közlekedési koncepciót, melynek részleteivel június 16-i ülésén az építésügyi, közlekedésügyi és területrendezési bizottság is foglalkozott. A bizottság és a testület tagjaival Tibor Schlosser, a Szlovák Műszaki Egyetem Közlekedésépítészeti Karának docense ismertette a tervezetet.
Többfunkciós zónák
A közlekedési koncepció kidolgozását munkaértekezlet, lakossági felmérés és a jelenlegi helyzet minden részletre kiterjedő feltérképezése előzte meg 2018-tól 2020-ig. A tanulmány tartalmazza a 2025-ös, 2030-as és 2040-es évekre várható prognózisokat. A városi szakbizottság tagjai a prezentáció során több részletre kiértek, például arra, hogy a Vágsellyéről Deákiba vezető útszakaszon gyakoriak a torlódások, mégsem látnak a koncepcióban javaslatot a probléma orvoslására. Tibor Schlosser elmondta, ez az útszakasz a vasúttársasághoz tartozik, de a város tárgyalhat a társasággal a szakaszt érintő sínekhez közeli kereszteződésről. Schlosser hangsúlyozta továbbá, hogy számos olyan egyfunkciós lakózóna van a városban, ahol csak családi házak épülnek, és a lakosoknak bevásárlás és ügyintézés miatt a város központjába kell utazniuk, ami növeli a forgalmat. A városnak támogatnia kellene azoknak a többszintes és többfunkciós házaknak az építését, ahol a felsőbb szinteken lakások, alul boltok, szolgáltató központok nyílnának. Azokban a városrészekben, ahol 250 férőhelyes parkolók vannak, legalább két bevezető és két kivezető útra van szükség a torlódás elkerülése miatt. Ugyanez érvényes a kertvárosrészekre.
Parkolási káosz
A forgalom tehermentesítése érdekében kerékpárutakra, kerékpár megőrzőkre, több autóbusz-megállóra van szükség, hogy a lakosok a lakhelyük közelében szálljanak fel a helyi autóbusz-járatokra. A koncepció kidolgozói nehezményezték, hogy nincs átlátható parkolási rendszere a városnak. Imrich Pleidel a város főépítésze elvárta volna, hogy a közlekedési terv kidolgozói konkrétabb javaslatokat tesznek a vágsellyei forgalmi káosz orvoslására.
„A tervezet kidolgozói a híd kapcsán gondolhatnának a gyalogosokra és a kerékpárosokra is, biztonságosabbnak tartanám, ha a járda egyik oldalán csak a gyalogosok mehetnének át, a másik oldalon lévő sávban a kerékpárosok közlekednének”
– áll Gabriela Lacková képviselő, a Peter Bošňák Polgári Társulás elnökének reakciójában.
A terv kidolgozói szerint a híd járdái elég szélesek ahhoz, hogy a gyalogosok és kerékpárosok külön sávot kapjanak. Vladimír Jarabica tervezőmérnököt, a városrendezési terv kidolgozóját érdekelte, miért nem érezték a szakértők szükségesnek egy gyalogosok és kerékpárosok számára elkülönített út megtervezését. A terv több száz, a városról készült fényképfelvételt és térképet tartalmaz, amelyeken jól látható, hogy a város központjában és a Vágvecse városrészben melyik utcákban komplikált a parkolás. A lakossági felmérés szerint az itt élők alig négy százaléka közlekedik kerékpárral. A koncepció kidolgozói feltételezik, hogy néhány éven belül jóval több lakos pattan két kerékre, rollerre, vagy robogóra, és többen veszik igénybe saját gépkocsi helyett a tömegközlekedési eszközöket.
Két elkerülőút kellene
A közlekedési tanulmány kidolgozói már számoltak a 2025-ig megépülő északi elkerülőúttal és hangsúlyozták, hogy 2040-ig Vágsellyének szüksége lesz egy másik, déli elkerülőútra. A közelmúltban adták ki az építési engedélyt a csaknem tizenkét kilométeresre tervezett elkerülőút hiányzó első három kilométerére is. Ha 2040-re megépülhetne a déli elkerülőút, jelentős mértékben csökkenne a forgalom a városban. Egy olyan sétány létrehozását javasolják továbbá, amely a vasútállomástól egészen a Vágvecsére vezető hídig érne.
Vágsellyét hét városi zónára osztották a közlekedési koncepció kidolgozói, ebből négy található a vágsellyei oldalon, három Vágvecsén. Javasolják továbbá egy vasúti feljáró megépítését, hogy a vasút környékén is biztonságosabbá váljon a közlekedés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.