Ukrán édesanyák és segítőik találkoztak Érsekújvárban

A Szlovák Vöröskereszt érsekújvári szervezete a közelmúltban polgármesteri díjban részesült a koronavírus idején, valamint az ukrán válsághelyzetben tanúsított emberséges hozzáállásáért, segítő munkájáért. Az elismerést Radka Igrényiová a szervezet vezetője vette át, aki a hétvégi találkozón személyesen köszöntötte az ukrán édesanyákat és segítőiket. A Kompas központban a találkozó idején játszóházat nyitottak az ukrán gyerekeknek. A Vöröskereszt helyi önkéntesei tavasztól jelen vannak az ukrán családok életében, már az idegenrendészet érsekújvári irodája előtt felállított sátorban frissítővel várták őket, és tanácsokkal látták el a hosszú úton elfáradt, testileg és lelkileg elgyötört menekülteket. A márciusi jótékonysági koncerten, melyet Érsekújvár önkormányzata és a Generation of love szervezet valósított meg, a Vöröskereszt önkéntesei már itt is gyűjtést szerveztek, később a várossal együttműködve gyűjtőpontot nyitottak, és idén ősszel tanácsadó központot létesítettek a főtéri kultúrházban. Rendszeres találkozókat terveznek az ukrán családoknak, hogy megismerjék a helyi lakosokat, illetve azokat az ukránokat, akik évek óta élnek a városban.

Ukrán, szlovák, magyar segítség

A harmincas éveiben járó Olena idén tavasszal érkezett a városba, de bevallása szerint önkéntesként már 2005-ben járt Szlovákiában, és egyáltalán nem volt könnyű számára az ismeretlen környezetbe való illeszkedés. Az ukrán menekülthullám indulásakor kötelességének érezte a sorstársai megsegítését az ügyintézésben és a mindennapi élet során. Hasonló helyzetben volt Natália, aki régóta él Szlovákiában és az ukrán menekültek érkezését követően tolmácsként segítette a vöröskereszt munkáját, a szállást és állást, megfelelő nevelési és oktatási intézményt keresőket. Olena ma már Nyitrán koordinátorként dolgozik a Liga a Lelki Egészségért (LDZ) szervezetben, minden héten más-más városban tartanak foglalkozásokat felnőttek és gyerekek számára. Elmondása szerint nincs áttekintésük az ukrán menekültek számáról, mert városi szükségszállásokon, de magánszemélyeknél is laknak. A megyében mintegy 900 ukrán személy lehet alkalmazásban. Olena elárulta, néhány szót már ért magyarul is, mert alkalma nyílt megismerkedni az itt élő magyarokkal. A hétvégi találkozón egy magyarul is kiválóan beszélő önkéntessel, Kelemen Allával is megismerkedtünk, aki immár harminc éve él Szlovákiában. Márciusban a vöröskereszt idegenrendészet előtt felvert sátrában tolmácsként, segítőként karolta fel az ukrán menekülteket. Alla idén ősztől a vöröskereszt ismételt megkeresésére szerződéses munkatársukként folytatja a munkát az itt élő ukrán lakosok eligazítását, támogatását illetően.

Vidéken elszigetelten élnek

„Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, amit az érsekújvári lakosoktól, önkéntesektől és szervezetektől kaptak az ukrán menekültek!” – fogalmazta meg a résztvevő ukrán nők nevében Oxana, aki gyerekorvosként dolgozik az érsekújvári kórházban. Lapunk kérdésére elmondta, hat évvel ezelőtt érkezett Szlovákiába, kezdetben a keleti végeken dolgozott gyerekorvosként, és három éve került Érsekújvárba. „Legalább öt ukrán csecsemő született a klinikánkon a háborús konfliktus óta, és mivel az egyedüli, ukránul és szlovákul is beszélő egészségügyi dolgozó vagyok az osztályon, vállaltam az ukrán édesanyák kérésére a tolmácsolást. A későbbi orvos látogatás, szükséges intézkedés során is segítettem őket” – jegyezte meg Oxana. A pszichológusokat tömörítő nyitrai Káčko szervezet munkatársaival is beszéltünk a találkozón, akiknek az önkéntesei kezdetben a határmenti övezetben lévő menekült táborokban segédkeztek, nyújtottak lelki tanácsadást a háború borzalmai elől menekülőknek. „Jelenleg már a megyében dolgozunk, mindenütt, ahol ukrán menekültek élnek. Pszichológusok vagyunk, akik segítő kezet nyújtanak az ukrán lakosoknak. Az érsekújvári Kompas központ vezetőivel folytatott egyeztetés eredményeként ide is rendszeresen, heti-kétheti alkalommal visszatérünk, és egész napos programot kínálunk minden korosztálynak. Szükség esetén személyes konzultációt kínálunk. A menekültek igénybe vehetik az anonim telefonos lelki tanácsadást is a 0800 500 888-as telefonszámon, naponta reggel 8-tól 20 óráig”—tájékoztatta lapunkat Boris Katrušin. Beszélgetésünk során szó volt arról, hogy a szlovákiai, így a megyében élő lakosok figyelme a szomszédos országban dúló háborún kívül már sok minden egyébre is összpontosul. Leköti figyelmüket az energiaválság okozta áremelkedés, az élelmiszerárak emelkedése, sokaknak megélhetési gondjaik vannak, kevesebb figyelmet fordítanak az ukrán menekültekre, akik továbbra sem mernek hazatérni a bizonytalanba. „Nyitrán és Érsekújvárban vannak jótékonysági szervezetek, amelyek folyamatosan gyűjtéseket szerveznek, adományokkal látják el az ukrán lakosokat. Kisebb községekben azonban hiányzik a humanitárius segítség, a tartós élelmiszerekből álló csomagok, a ruhaneműk. Ismerek településeket, ahol több mint harminc menekült van elszállásolva, de nagyon más körülmények között élnek, mint a városban lakók. Közösségben még vidéken is könnyebben boldogulnak a menekültek, mert összefognak, felkeresik a korábbi kapcsolattartóikat. Mindenképpen több tárgyi és lelki támaszra szorulnak azok az ukrán menekültek, akik el vannak vágva az itteni ukrán közösségektől” – egészítette ki az elmondottakat Boris Katrušin pszichológus. Rendkívül hasznosnak tartja a szakember az érsekújvári kezdeményezést, az ilyen közösségi találkozásokat, amelyek alkalmat adnak a kapcsolatteremtésre.

Fájdalmas a hazagondolás

Az érsekújvári találkozón akadt olyan hölgy is, aki Oroszországból költözött át a férjével Ukrajnába, majd a háború kirobbanását követően onnan is kénytelenek voltak elmenekülni. Az egyik asszony sírva fakadt, amikor arról kérdezték, hogyan telnek a napjai az ismeretlen városban. A szomszédja mondta el helyette, hogy képtelen megbékélni a helyzettel, aggódik a háborús övezetben maradt szeretteiért, de komoly lépésnek tartják, hogy eljött a találkozóra. Gyakorlati, mindennapi teendőikről tudtak mesélni az ukrán édesanyák, de sem a háborúról, sem az otthon maradt szeretteikről nem eshetett szó. Túl fájdalmas, szinte felfoghatatlan, ami az országukban történt. Márciustól szlovákul tanulnak, időnként még gondjaik adódnak a munkahelyen, hogy minden szót megértsenek, de a szlovák és magyar munkatársaik segítőkészek. A napi teendőkre, a gyerekek nevelésére, az új munkahelyen való beilleszkedésre fókuszálnak, és az adott nap feladataira. Mást most nem tehetnek, hálásak mindenkinek, aki ezen az úton bármilyen módon barátként segíti őket.