Újabb ötven munkahely létesülhet az Osramban

Érsekújvár |

<p>Az Osram Slovakia Részvénytársaság, a mintegy ezerkétszáz embert foglalkoztató cég új vezetésével tárgyalt Klein Ottokár, a város polgármestere.&nbsp;</p>

A polgármester a napokban egy japán vállalkozóval is találkozott, akinek befektetési tervei vannak a járási székhelyen.  „Találkoztam Róbert Verbichhel az Osram szlovákiai, csehországi, valamint magyarországi regionális igazgatójával és Frank Illenbergerrel, a cég érsekújvári igazgatójával. Az Osram a világ minden táján forgalmazza termékeit, ám a város és a helyi lakosság alig ismeri ezt az árut. Ami azonban ennél is szomorúbb, hogy a város előző vezetése nem volt képes megfelelő feltételeket teremteni az Osramnak a termelés bővítésére. A vállalatnak Nyitrán lesz beszállító cége, amely háromszázötven embert alkalmaz” – mondta Klein Ottokár. A tárgyaláson elhangzott, hogy a cég vezetése némi bővítéssel újabb ötven munkahelyet létesít a közeljövőben. Szorosabbá válhat a cég és a város kapcsolata, mert az Osram új vezetése számos más területen is szeretne együttműködni a várossal. Klein Ottokár elmondta továbbá, hogy ezen a héten egy japán vállalkozóval is tárgyalt. „Az üzletemberrel korábban már találkoztam Japánban és megtudtam, hogy szeretnének Közép-Európában vállalkozni, ami újabb munkalehetőséggel járna” – mondta Klein. Időközben japán tulajdonba került az autóalkatrészeket gyártó érsekújvári Kabelschlepp systemtechnik Kft. is, ahol értesüléseink szerint év végéig további ötven személyt tudnak alkalmazni.  Klein Ottokár elmondta, ezek csak az első lépések, szeretnének még több munkáltatóval tárgyalni. Érsekújvárban a vállalkozókkal és a lakosokkal is szorosabb kapcsolatot épít ki a város vezetése, március 27-én 9 órától nyílt napot tartanak a városházán, melyen a lakosok találkozhatnak a polgármesterrel és a képviselőkkel.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?