Újabb medvét altattak el, ami szemetesekből táplálkozott

medve

Szeptember 30-án az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) intervenciós csapata egy újabb medvét altatott el a Magas-Tátrában – tájékoztatott Catherine Černochová, a környzetvédelmi minisztérium szóvivője.

A hírek szerint az intervenciós csapat már régóta figyelte a medvét a Magas-Tátra térségében. Az állat már nem tudott visszaszokni természetes életmódjához, és folyamatosan a környező falvakba ment, ahol az elkerítetlen szemetesekből táplálkozott. A csoport mindent megpróbált, hogy a négylábút elijesszék, azonban kísérleteik kudarcba fulladtak, ezért kénytelenek voltak elaltatni az állatot.

Černochová, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a múltban nem kevés összeggel támogatták a településeket, hogy zárják el a szemétlerakó helyeiket, csakhogy ez nem történt meg. Černochová továbbá figyelmeztetett, hogy akik szemetet termelnek, kötelesek arról gondoskodni is úgy, hogy ahhoz a vadállatok ne férhessenek hozzá.

A szóvivő kiemelte, hogy aki a lakott területek környékén medvét lát, hívja a 158-as, 112-es, 159-es telefonszámot, vagy keresse a természetvédelmi hivatal intervenciós csapatát a 0903 201 879 számon.

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?