Új szaktantermekre pályázik Fülek

Agócs Attila
Fülek |

Három helyi alapiskola szaktantermeinek kiépítésére pályázik Fülek városa, melyekben informatika-oktatás és a manuális készségek fejlesztése zajlana.

Agócs Attila polgármester elmondta, hogy a város fejlesztése a koronavírus-krízis ellenére sem áll le, ezúttal a Dél-Nógrád Partnersége Helyi Akciócsoport pályázati felhívására reagáltak, ami alapiskolai tantermek kiépítésére irányul. A város maximum 57 ezer eurós támogatást igényelhet, amiből egyenlően részesülne két helyi szlovák alapiskola és a magyar tanítási nyelvű II. Koháry István Alapiskola.

„A Mocsáry Lajos Alapiskolát ezúttal nem vontuk be, mivel náluk nemrégen sikerült egy másik projektből az inkluzív oktatást szolgáló új tantermeket kiépítenünk” ‒ mondta Agócs.

A projekt finanszírozásában a város öt százalék önrésszel vesz részt.

Mikuš Kovácsová Klaudia, Fülek város szóvivője tudatta, hogy a támogatásból az Iskola utcai alapiskola új informatikai tantermet rendezhetne be, melybe 17 notebook, érintőképernyős interaktív tábla, wifi router és egyéb szükséges felszerelés kerülne. A papréti alapiskola interaktív táblával és projektorral, notebookkal és a helyi gimnáziumban már gazdag tapasztalatokat maga után tudó 3D nyomtatóval szeretné bővíteni az informatikai szaktantermét. Teljes felszereltségű új iskolai műhelyt is szeretnének berendezni, ahol a tanulók fejleszthetnék a kézügyességüket. A projektnek köszönhetően műhelytermekkel gazdagodhatna a Koháry alapiskola is.

Fülek az akciócsoport segítségével szeretne pénz lehívni a Koháry téri koncertterem külső felújítására is és egy olyan projekten is dolgoznak, aminek köszönhetően új gyermekjátszótér épülne a Papréten. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?