Új szaktantermeket adtak át Füleken

f
Fülek |

Három füleki alapiskolában újulnak meg szaktantermek és berendezéseik, melyek lehetővé teszik az oktatás és az inklúzió színvonalának növelését. A manuális készségfejlesztést és az IT-technológiai ismeretek bővítését célzó osztályokat a Város április 13-án adta át.

A Város projektjeinek hála, melyeket a Dél-Nógrádi Partnerség Helyi Akciócsoportja (MAS Partnerstvo Južného Novohradu) is támogatott, két alapiskola két technikai szaktantermét teljesen felújították, a harmadik pedig új informatikai felszereltséget kapott. A több mint hetvenezres projektet a HACS közel ötvenezer euróval támogatta, a különbözetet az önkormányzat saját forrásaiból fedezte. „Két éves igényes munka eredménye ez, s nagyon örülök, hogy e tantermek a gyermekek egész generációit szolgálhatják. Mivel ezek a bürokrácia mértéke miatt az első megvalósított tervezetek ebben a támogatási programban, hiszem, hogy Fülek példája másokat is megihlet, s egyre több lesz a sikeres projekt” – mondta Milan Spodniak, Rátka község polgármestere a Dél-Nógrádi Partnerség Helyi Akciócsoportja képviseletében.

A II. Koháry István Alapiskolában a Város technika osztályt alakított ki, és szerelt fel új berendezéssel, szerszámokkal kb. 32000 euró értékben. Ennek köszönhetően ingergazdagabb, motiválóbb környezetben szerezhetnek gyakorlati ismereteket a tanulók.

A szlovák tannyelvű Papréti Alapiskolában szintén új technika tantermet alakítottak ki több mint 24000 euróért. A II. Koháry István Alapiskolától eltérően itt nem manuális készségfejlesztésre szánt terem készült, hanem a kis ökogazda tárgy és az IT technológiák oktatását szolgálja majd. Az osztály mostantól modern 3D nyomtatóval is rendelkezik.

Az Iskola Utcai Alapiskolában a projekt célja egy létező informatikai terem modernizálása volt, melybe a Város új számítógépparkot vásárolt megközelítőleg 15000 euróért. A beszerzésnek hála az informatika és más tárgyak oktatása válhat naprakészebbé, miközben az energiaköltségek is csökkenhetnek.  

Ezeknek a projekteknek köszönhetően sikerült iskoláinkon kb. 40 fős befogadóképességgel rendelkező tantermeket kialakítani. Nem csupán Fülek tanulóit szolgálják, hiszen iskoláink felső tagozatait a mikrorégió más falvainak gyermekei szintén látogatják. Meggyőződésünk szerint szebb környezetet és jobb feltételeket teremtettünk számukra ahhoz, hogy „beleszagoljanak“ a munka világába akár a manuális tevékenységek, akár az informatika terén. Örülünk, hogy sikeresen zárhattuk le ezt a bonyolult pályázatot – mondta Agócs Attila polgármester.“

A város negyedik, Mocsáry Lajos Alapiskolájában Fülek már 2019-ben elvégezte a szaktanterem-felújítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?