Továbbra sem tudnak az omikronról, de a fertőzések száma enyhén nőtt a Komáromi járásban

komárom
Komárom |

Január második hetében 28 %-kal nőtt a heti esetszám aránya az elsőhöz képest. Ezt megelőzően öt héten át mutattak csökkenő tendenciát a számok – tudtuk meg a komáromi Regionális Közegészségügyi Hivataltól (RÚVZ).

A járásból származó szekvenált minták mindegyikében a delta variánst mutatták ki, az omikront nem – tájékoztatta lapunkat Helena Uríčková, a RÚVZ epidemiológiai részlegének vezetője.

„Az omikron variáns járásbeli terjedésének idejét és sebességét nem láthatjuk előre. Ez a hozzáférhető adatok alapján jelenleg lassabban történik Szlovákiában annál, mint amit korábban feltételeztek”

– tette hozzá a szakember, aki azt is elmondta, végül nem igazolódtak be azok a félelmek, hogy a karácsonyi ünnepek miatt felgyorsul a vírus terjedése. Az esetszám növekedését csak január 12-étől tapasztalják.

Január 18-ával 554 Covid-pozitív személyt tartanak nyilván a járás egészében, karanténban pedig összesen mintegy 1900 személy tartózkodik. A komáromi kórházban jelenleg 23 koronavírusos beteget ápolnak. Kisebb családi és iskolai gócpontokról Komáromban, Gútán, illetve Marcelházán, Bátorkeszin, Nemesócsán, Szentpéteren és Csallóközaranyoson tudnak.

Ami konkrétan az oktatási intézményeket illeti, ebben a pillanatban 975 személy tartózkodik karantéban 20 iskolából.

„Nem lehet azonban egyértelműen állítani, hogy ezt a mennyiséget a jelenléti oktatáshoz való visszatérés okozta. A legtöbb megbetegedésre az iskolakezdés első napjaiban derült fény, vagyis a legnagyobb valószínűséggel családi közegben került sor a fertőzésre. Főleg véletlenszerűen derült fény ezekre a klinikai tünetek nélküli esetekre az otthoni tesztelést követően”

– fejtette ki az epidemiológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?