További csalásokat szeretne megelőzni

Shutterstock-csalás
Krasznahorkaváralja |

Csalás áldozata lett Jurini Péter, aki nem kapta meg a megrendelt építőanyagot, miután kifizette a számlát. Most azon fáradozik, hogy senkit ne tudjon többször átverni a csaló.

A Krasznahorkaváralján élő Jurini Péter februárban a Stavebný bazár nevű Facebook-csoportban feladott hirdetésre reagálva, amelyben olcsó lengyel építőanyagokat kínáltak, téglát szeretett volna vásárolni.

A kommunikáció először SMS-ben, később telefonon és e-mailben zajlott, eleinte semmi furcsát nem látott benne, sőt, nagyon segítőkész volt az ügyintéző, K. Andrea, aki a lengyel cég képviselőjének adta ki magát. 

„Eredetileg 4500 téglát rendeltem, de felkeresett, hogy megkérdezze, nem lenne-e jobb, ha 4520-at vásárolnék, annyit, amennyi egy raklapon van. Megkaptam a számlát és meggondolatlanul kifizettem, több mint 15 ezer eurót. A megállapodás alapján egy héttel később kellett volna megkapnom az árut, de nem érkezett meg. Több kifogás elhangzott, például, hogy nem jött a kamion, nem győzték kipakolni az árut. Ezeket még eleinte le tudtam nyelni. Egy idő után világossá vált, hogy átverés áldozata vagyok” 

– mondta Jurini Péter. Kifejtette, az elkövető minden számlát, dokumentumot hamisított, de még arról az internetes bankszámláról is hamis igazolásokat állított ki, ahol a tranzakció megtörtént. Mikor elkezdte visszakövetelni a pénzét, jóváírást is kapott a csalótól, melynek alapján vissza kellett volna kapnia az összeget, de azóta sem valósult meg a tranzakció, és az áru nem érkezett meg.

Jurini Péter február 29-én bejelentést tett a rozsnyói rendőrségen és kapcsolatba lépett 5-6 olyan személlyel, akik szintén csalás áldozatai lettek. Az elkövető és a sértett eddig nagyjából 150 SMS-t és e-mailt váltott, ezeket a sértett átadta a rendőrségnek, ahol azóta többször érdeklődött az ügy fejleményeiről. Azt a választ kapta, hogy meg kell várni, hogy a csalót kihallgatásra hívják. A többi áldozat közül a legtöbben nem kívánnak a rendőrségre menni, mivel elmondásuk alapján kisebb összeggel verték át őket, így nem látják értelmét annak, hogy eljárásba kezdjenek. 

„Azért fordulok a sajtóhoz és próbálom több fórumon tudatni az emberekkel, hogy csalóról van szó, akinek nem szabad bedőlni, hogy többször ne fordulhasson elő ilyesmi. Igyekszem meg-győzni a többi sértettet is, hogy jelentse fel őt, mert úgy eredményesebbek lennénk. Visszagondolva már tudom, nem lett volna szabad kifizetni az árut anélkül, hogy alaposan utánanéztem volna, kinek fizetek. Az interneten nagyon sok csaló van, már pontosan tudom, mik voltak az árulkodó jelek, hol követtem el a hibát. Maholnap ötvenéves leszek, életemben nem történt velem ilyesmi és nem gondoltam volna, hogy velem megtörténhet. Engem sem csaptak be soha és én sem csaptam be senkit” 

– egészítette ki Jurini Péter, hozzátéve, hogy a sok becsapott ember közül eddig egy van, aki melléállt és támogatja az elhatározásában.

Cikkünk készültekor Jurini Péter személyesen kereste fel Párkányban K. Andreát, hogy elmondja neki, feljelentést tett a rendőrségen és mindent meg fog tenni azért, hogy több embert ne tudjon becsapni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?