Tovább tart a helyszínelés Galántán

Galánta |

<p><span style="font-size: 11.8181819915771px;">Egy héttel a rendrőségi razzia után is le van zárva a Šverma utca, ahol múlt hétfőn egy családi házban illegális labort leplezett le a rendőrség.&nbsp;</span></p>

A Kodály Zoltán Alapiskola diákjai ma már visszaülhettek az iskolapadba. A SITA hírügynökség értesülési szerint a hét elején befejeződik a rendőrségi akció.

Továbbra is a védelmi és a belügyminisztérium speciális gépei foglalják el az utcát. Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírügynökségnek elmondta, a házban talált kémiai anyagokat már elszállította a rendőrség. „Megerősíthetjük a gyanút, miszerint a laboratóriumban robbanóanyagokat és drogokat gyártottak. Az elemzések pontos eredményei csak a rendőr-főkapitányság bűnüldözéssel foglalkozó osztályának vizsgálata után derülnek ki” – nyilatkozott a hírügynökségnek a szóvivő. Hozzátette, a folyamatban levő nyomozás miatt nem adnak bővebb tájékoztatást. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) három 21 és 41 év közötti férfit gyanúsít kábítószer- és méreggyártással, tiltott fegyver- és kábítószertartással, és kereskedelemmel. A NAKA ügynökei másfél hónap alatt felgöngyölítették az ügyet. Galántán, Diószegen és Jókán végeztek házkutatást. A bíróság pénteken döntött a gyanúsítottak vizsgálati fogságba helyezéséről. Viktória Pagáčovától, a Nagyszombati Kerületi Bíróság szóvivőjétől megtudtuk, A. Zoltán nem tiltakozott, R. Kristián és R. Richárd fellebbezett a döntés ellen. (SITA, béva)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?