Történet arról, miképp (ne) éljük fel jövőnket

<p>Egy ügynök tragikus halálával kezdődött, s úgy tűnik, több százmillió euróra rúgó adócsalással, gigantikus méretű pénzbírsággal tetőzik Magyarországon az egyik nemzetközileg ismert pénzügyi szolgáltató körül kirobbant botrány. A Cég szolgáltatásaival „elégedett“ ügyfelek száma Szlovákiában is százezrekre tehető. A Céget - s itt a ködösítést tudatosan alkalmazom a büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése végett - határon innen és túl egyaránt jól ismerjük.</p>

A tévéadók által sugárzott reklámjában boldog családapák, nagymamák adják tudtukra a tisztelt nézőknek, hogy hiába a nincstelenség - egy telefon, A Cég munkatársa házhoz jön, s széles mosoly kíséretében otthagyja az asztalon a bankóköteget. A képernyő alsó részében apró betűs tájékoztatás a „téháemről“, melyről a lakosságnak úgy általában van valamiféle homályos elképzelése, amúgy mindenki maximálisan elégedett.

Egy ideig így lehetett ezzel a 19 éves pécsi A. István is, aki ez év januárjának 23-ától előzetes letartóztatásban van, mivel egy feszítővassal agyonverte, majd a kertben bebetonozta A Cég munkatársát. A heti rendszerességgel érkező pénzbeszedőnek mindössze annyi bűne volt, hogy ő is a lehető legjobban szeretett volna élni ebben az egyre anyagiasabbá váló világban. Mióta az ügy kipattant, a válság sújtotta Magyarhon egyre ontja a vadabbnál vadabb történeteket, melyekben a kisember általában a szenvedő alany hálátlan szerepét játssza. Fény derült például arra, hogy nem egy esetben szolgálaton kívül lévő rendőrök hajtották be az esedékes törlesztőrészletet. Az üggyel az Országgyűlés is foglalkozott, néhány politikus pedig azonnal lecsapott a kínálkozó szereplési lehetőségre. Ezt a történetet azért adom közre, mivel Szlovákia elesettebb - tehát magyarlakta, déli - régióiban is vészesen nő az „elégedett ügyfelek“ száma.

Házhoz jön

2,17 millió ember, ennek a többszörösére rúgó, állítólag felelősen kihelyezett hitel - ez A Cég nyolc éve tartó magyarországi ténykedésének mérlege. Siklósbodonyban például minden főre 1,3 gyors készpénzhitel jut, beleértve a csecsemőket és az aggastyánokat is. Kék településen egy száz négyzetméter alapterületű lakóház 42 lakója összesen 24 hitelt vett fel, ami azt jelenti, hogy négy négyzetméterre jut egy hitel. Jegyeztek fel olyan esetet is, amikor A Cég munkatársa az egyik kisközség üresen álló alapiskolájának tornatermét elfoglaló cigány családoknál helyezett ki hitelt. Mivel állandó lakhellyel egyikük sem rendelkezett, a lelkes munkatárs a termet nemes egyszerűséggel Tulipán utcának nevezte el; az egymástól viaszosvászonnal elválasztott „szektorokat“ pedig 2/a, 2/b stb. helyrajzi számokkal jelölte. Mire minden a helyére került - beleértve a készpénzcsomagokat is -, valamennyi érdekelt fél jól járt.

A Cég anyavállalatát Angliában, annak részvényeit meg a londoni tőzsdén jegyzik. Európa magyarlakta térségei közül Erdélyt is megtámadta; ott még magasabb, akár az 500 százalékot is meghaladó THM-mel dolgoznak. Fontos, mondhatni stratégiai mozzanat A Cég működésében, hogy megkeressék azokat a térségeket, ahol az emberek az ország más részeivel összehasonlítva alacsonyabb életszínvonalon élnek, kevesebb a munkalehetőség, a műveltség pedig nem éri el az átlagot. Külön előnyt jelent az elöregedő lakosság, mely a behajtóktól való félelme miatt ebben az üzletágban viszonylag szolvens rétegnek minősül. Innen már csak tényleg egy lépés a pénzügyi siker.

Valahogy így jutunk el a magyar-horvát határ mentében található Ormánság egyik kistelepülésére, vagy ahogy arrafelé nevezik: aprófalvába, ahol végül a szálak összefutnak, hogy abból egy új történet szövődjék.

Adj egy ötöst…!
„2006 októberében lettem itt polgármester, akkortájt nagyon elhagyatott egy falu volt ez - mondja Mali Zoltán, az alig másfél száz lelket számláló Drávapiski polgármestere. - Úgy is mondhatnám: Drávapiski százéves álom után tért magához, amikor megválasztottak, szinte a szó szoros értelmében a gazból kellett kivágnunk a falut. Megláttam benne a lehetőséget, azt, hogy ezek az emberek sokkal többet érdemelnek, majd összehoztuk itt az ország legfiatalabb képviselő-testületét. Ma mi vagyunk az Ormánság motorja - mert időközben olyan dolgokat sikerült itt véghez vinnünk, amilyeneket másutt nem.“

Drávapiskin megvalósították a tökéletes demokráciát - két férfi, két nő, két cigány, két magyar foglalt helyet a testületben. Mali Zoltán vásárolt a település számára polgármesteri hivatalt, melyet a falu népe közös erővel újított fel, majd a tudatos betelepítési politikának köszönhetően másfélszeresére növelték a lakosok számát. Az elhagyatott házakat olyan emberekkel népesítették be, akikbőlnem veszett ki a tenni akarás, s nem hátrálnak meg a nulláról kezdés elől. „A dán letelepedési törvényt hívtam segítségül, melynek összesen három tétele van: beszéld a nyelvet, tartsd magad a többségi társadalom normáihoz, s gondoskodj magadról és a családodról - közli Mali Zoltán. - Nem az a fontos, hogy honnan jön az ember, hanem hogy hová tart. Amikor ide jöttem, a 96 lakosú faluból hatnak volt munkája; ezzel szemben ma mindössze tizenegyen vannak, akik nem tudnak elhelyezkedni…“
Sok olyan helyzetet gerjesztettek Drávapiskin, melyekkel rávilágítottak, hogy az ország nem jól működik, s Mali elmondása szerint „pillanatok alatt oldunk itt meg olyan ügyeket, melyek a magyar társadalom egészét nyomasztják.“

Itt fejlesztették tovább az Adj egy ötöst A Cégnek! elnevezésű kezdeményezést is, melynek lényege, hogy az eladósodott ügyfelek rendszeres időközönként befizetnek A Cég számlájára öt egész forintot, fenntartva így a fizetési hajlandóság látszatát. Ha az állammal szemben csinálnák, polgári engedetlenségnek neveznék - jelen esetben arra jó, hogy haladékot nyerjenek, míg az erre hivatott szervek lefolytatják a vizsgálódást.

9300000000000


A Cég által Drávapiski lakosságának mintegy hatvan százalékára kivetett „sarcot“ (az itt élő negyvenhárom családból huszonöt volt eladósodva) ma már talán senki nem fizeti, bár az egyetlen helyi ivóban elhangzott olyan vélemény is, hogy „normális ember egyszerűen nem áll szóba az ilyenekkel“. Ezt, mondjuk, nehéz megtenni, mert az ügynökök állítólag úgy térnek be egy-egy házhoz, mintha csak haza mennének, s ha az adós fizetésképtelen, máris adják az újabb hitelt, az előállt „pénzügyi válság“ áthidalására.

Az APEH, azaz az adóhatóság vizsgálatai alapján talán az egész magyar gazdaságot sújtó válság áthidalható lenne abból a 300 milliárd forintra (azaz közel egymilliárd euróra) rúgó összegből, melyet A Cég adó gyanánt elmulasztott az államkasszába befizetni. A lelkes ügynökök az eltelt hat évben ugyanis 9300 milliárd forintról nem állítottak ki bevételi pénztárbizonylatot, „adómentesítve“ így a bevételt. Vizsgálódik a munkafelügyelet is; az ő kérdésük az, ki fogja befizetni a havi 16 órás részmunkaidőben tevékenykedő, a valóságban ennek sokszorosát teljesítő ügynökök utáni társadalombiztosítási járulékot?

Magyarországon március elsején életbe lépett az úgynevezett uzsoratörvény, mely végre határt von a tisztességes hitelezés és az uzsorázás között. A törvény rendelkezik a THM-plafonról, azaz a teljes hiteldíj-mutató felső határáról; ez a kamatokon kívül magában foglalja a folyósítási jutalékokat és minden egyéb, a kölcsön felhasználásával kapcsolatos kiadást, melyet természetesen a hitelfelvevőnek kell megfizetnie. Uzsorának számít, ha valaki egy másik személy helyzetét kihasználva, üzletszerűen olyan megállapodást köt, amely aránytalan ellenszolgáltatást tartalmaz, és ezzel a sértettet, illetve hozzátartozóját további súlyos nélkülözésnek teszi ki. A gyakorlat szerint a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti 30 százalékos vagy azt meghaladó értékkülönbözet már aránytalannak tekinthető - a kiszabható büntetés ilyen esetekben háromtól öt évig terjedhet.

Mindennapi kamatunkat…

Drávapiskit és határát ma már nem csak A Cég behajtói, hanem „klasszikus értelemben vett“ uzsorások sem szívesen látogatják.

„Egy pécsi szegényalapítvánnyal kezdeményeztük azt az akciót, mely során hatvanhárom községet jártunk be és tapétáztunk ki »Ne fizess az uzsorásnak!« feliratú plakátokkal - meséli Mali Zoltán. –A magyar és cigány nyelven közétett felhívás hatására az emberek úgy érezték, megtehetik, hogy megtagadják az uzsorarészlet fizetését, hiszen van, aki kiáll értük. Néhány hét alatt összeomlott az egész,mert nem volt pénz, amit forgathattak volna. Egyiküket háromszázmillió forintnyi készpénzzel az autója csomagtartójában tartóztatták le, egy ideig a rács mögül próbálta kézben tartani a behajtást. A helyiekből verbuválódott riadólánc jól működött, így a kísérlet meghiúsult.“ 2008 augusztusában a szociális tárca államtitkára, Korózs Lajos szerint közel kétszázezer magyar család vergődött az uzsorások hálójában, melyet általában a legszegényebb társadalmi csoportokra vetnek ki. A helyzetet jól ismerők a dél-baranyai Ormánságban körülbelül nyolcvan olyan esetről tudnak, amikor a szinte jelentéktelen, pár tízezer forintra rúgó kölcsön óriásira duzzadt kamatait a kölcsönfelvevők ingatlana bánta.

Mint a leírt esetek bizonyítják, az adósságspirálból is van kiút. Mali Zoltán az őt ért fizikai és szóbeli támadások, megfélemlítések ellenére is kitart amellett, hogy rendbe hozza az Ormánság motorját - s „mozgalmához“ időközben szerencsére több polgármester kollégája is csatlakozott.

Visszakanyarodva a Lengyelországon, Magyarországon, Csehországon, Románián, Mexikón és Oroszországon kívül Szlovákiában is jelentős üzleti sikereket elérő pénzügyi szolgáltatóhoz, elégedetten nyugtázom, hogy a Világháló ide vonatkozó bejegyzése szerint A Cég kis hazánkban 2008-ban felkerült a társadalmi felelősségvállalásban élen járó öt vállalat toplistájára. E nagyszerű tény értékét igazán az sem csökkenti, hogy a mezőnyben két olyan vállalkozás is szerepel, melyeket korábban a versenyhivatal a monopolhelyzet kihasználása (magyarán: a fogyasztók rovására elkövetett jogtalan gyarapodás) miatt marasztalt el. Nem lepődnék meg, ha kiderülne: együtt dobtak össze a díjra. (Lőrincz Adrián)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?