Több száz elégedetlen gazda vonult utcára Galántán

GA-gazdatüntetés
GALÁNTA |

Több mint kétszáz traktor és más mezőgazdasági gépjármű blokkolta a forgalmat Galánta Fő utcáján csütörtök délelőtt. A városi hivatal épülete előtt többen felszólaltak, majd a tiltakozók Taksonyt és a gányi logisztikai parkot érintve megkerülték a várost.

A Galántai Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara, valamint a Szlovákiai Agrárkamara közös szervezésében tartottak nagyszabású tüntetést Galántán a környékbeli elégedetlen gazdák, csatlakozva a Visegrádi Együttműködés (V4-ek) által szervezett megmozdulásokhoz. A kilenc órára meghirdetett tiltakozás már korábban elkezdődött, hiszen a Galántai járásban tevékenykedő gazdák addigra megérkeztek és elfoglalták helyüket a Fő utca csaknem 1 km hosszú, lezárt szakaszán az úttest két oldalán. Néhányan a Vágsellyei járásból is csatlakoztak hozzájuk.

Tíz órakor a városi hivatal előtt felállított emelvényen Borovszky László, a Galántai Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy örömmel tölti el, hogy ilyen sokan csatlakoztak a felhíváshoz, és hogy a Galántán szervezett tüntetés az egyik legnagyobb megmozdulás az ország több mint 30 városában szervezett tiltakozások között. Mindenkinek megköszönte a részvételt és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a békés tüntetés eredményt hoz. A tüntetők egy csoportja füstbombákat dobált el a téren.

Galánta polgármestere, Kolek Péter kifejtette, a városnak kötelessége támogatni a megmozdulást, hiszen nem könnyű az a helyzet, amiben jelenleg a gazdák vannak.

„Úgy vélem, megengedhetetlen, hogy azért kell harcolni, mert valaki korlátozni akarja a gazdák tevékenységét, aminek végül ők fizetik meg az árát, ezért most is és a jövőben is támogatni fogom a hasonló megmozdulásokat. Ha másképp nem lehet elmagyarázni az illetékeseknek a probléma súlyosságát, akkor le kell zárni az utcákat. Azért szükséges ez, hogy ne kelljen további hosszú évekig szenvedni az értelmetlen intézkedések miatt, sajnos ki kell mondani, hogy az Európai Unió miatt. Remélem, hogy a város többi lakosa is megérti, hogy a mostani átmeneti kényelmetlenséggel el lehet érni, hogy a döntéshozók végre figyelembe vegyék, hogy a mezőgazdaság és az önellátó élelmiszeripar nélkül nem jutunk sehova”

– fogalmazott a polgármester.

Horváth Péter, a Galántai Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke részletesen kifejtette azokat a problémákat, amelyek miatt a tüntetés megvalósult. Mint mondta, betelt és túlcsordult a pohár, elegük van, egész Európa a feje tetejére állt, tiltakoznak a gazdák és kifejezik elégedetlenségüket.

„Az ország 37 városában van tüntetés és határátkelőket is lezártunk, mert vége a türelmünknek. A tiltakozásunk üzenet az Európai Bizottságnak és az Európai Uniónak, hogy elég volt! De ugyanúgy üzenet a miniszterünknek is, hogy határozottabban fel kell lépnie az unió ellen és harcolnia kell a mi prioritásainkért”

– hangsúlyozta. A tiltakozás egyik fontos témája a hatalmas bürokrácia, amely a gazdákat sújtja, ami miatt elmondásuk alapján nem a földeken dolgoznak, hanem az íróasztalnál kénytelenek ülni. A másik probléma a tüntetők szerint a zöld sávok kialakítására tett eltúlzott igyekezet, amely azt eredményezi, hogy soha nem látott mennyiségű gyom és kártevő van a földeken. Az előírás alapján minden 50 hektárnyi területen 5 százaléknyi szakaszt kell kihagyni vetéskor, amely a gazdák szerint csak a kártevők túlszaparodását eredményezi. Horváth Péter szerint az Agrárkifizető Ügynökség összeomlott, nem képes ellenőrizni az előírásokat, ezért késik a támogatások kifizetése. Kiemelte, hogy az Európai Unió túlzó előírásai helyett a paraszti ésszel meghozott döntések sokkal célravezetőbbek lennének, mert a gazdák tudják a legjobban, milyen az általuk művelt föld minősége és hogyan kellene azon gazdálkodni. A tiltakozók amiatt is elégedetlenek, mert az Európai Unió tagállamaiban még mindig nem egyformák a támogatások feltételei és összegei, miközben ezt az ígéretet hallgatják már húsz éve. Továbbá az úgynevezett közvetlen kifizetések elmaradása is elégedetlenné teszi a mezőgazdasági ágazatban dolgozókat, valamint a harmadik országokból érkező gabona. Az itteni termelőknek leginkább az ukrajnai gabona okozza a gondot, amelynek jóval alacsonyabb az ára a Szlovákiában megtermelthez képest, illetve az uniós országokban évek óta betiltott növényvédő szerek használata Ukrajnában nem tilos, ezért kérdéses a gabona minősége. Horváth Péter kiemelte, nemcsak a gabona, hanem egyéb élelmiszerek, például a hús behozatal is tönkreteszi a szlovákiai élelmiszeripart, mert az itteni termelők nem tudnak konkurálni az importálttal.

A Szlovákiai Agrárkamara elnöke, Szikura Ferenc hangsúlyozta, a szó legnemesebb értelmében vett parasztok nélkül nem lesz kenyér és kevesebb étel kerül az asztalra.

„Brüsszel nagyon ellenünk dolgozik, nem érti azokat a dolgokat, amit mi látunk a földeken. A mi célunk, hogy jó minőségű, egészséges élelmiszert termeljünk. Ehhez nem járul hozzá az, ha ezer oldalas útmutatókat kell elolvasnunk. Harminchárom éve vagyok a szakmában, ezalatt nagyon sokat tapasztaltam. Nem hiszem, hogy a követelésrendszert összeállító hivatalnokok jobban tudják, mit hogyan kell csinálni, mint mi, akik naponta kimegyünk a földekre”

– mondta. Kérdésként vetette fel, hogy vajon miért fontos a termőföld négy százalékát ugaroltatni, azért, hogy ezek a területek is nyugati befektetőkhöz kerüljenek vagy az ukrán gabonaimport miatt? Mint fogalmazott, azt szeretnék elérni, hogy a parasztot hagyják termelni és a hivatalnokok ne erőnek erejével akarjanak rájuk erőltetni teljesíthetetlen elvárásokat. Helyette sokkal inkább kellene az előírásokat a helyi adottságokhoz igazítani.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?